A legbiztonságosabb az, ha lefekszünk a földre
Nekünk mindig egyedül a Teremtővel van dolgunk. Nincsen senki más előttünk. Mind a kövületi, növényi és állati szintek a természetben, valamint a világban körülöttünk található emberek csak a vágyinkon belüli érzetek. Az összes kép, cselekedet, és helyzet a vágyainkon belül érzékelődik. Mindezek igazából a Teremtővel kapcsolatos érzeteink, aki a materiális valóság ilyen jellegű formáiban kíván megjelenni nekünk, ahelyett, hogy közvetlenül érezhetnénk őt.
Amennyiben miközben ezt a valóságot érzékeljük a személy érzi, hogy minden a Teremtőtől jön, akkor ez önmagában máris elég számára. Nem érdekes, hogy pontosan mit is érzünk, a legfontosabb az, hogy azt érezzük, hogy kapcsolatunk van az érzéseink Forrásával, az egész valóság Forrásával – a Teremtővel. Csak ezt az egyet nem vegyék el tőlünk! De az aktuális helyzetek, melyeken keresztül megyek nem számítanak. Lehetnek azok a legrosszabb érzetek, vagy elmémben a legmegzavaróbb állapotok. De nem érdekes mit is érzek a szívemben vagy az elmémben, mivel azok csak önző érzékszervek, és nem érdekes mi is történik bennük. Csak egy dologgal törődöm: hogy biztos legyek abban, hogy nem szakadok el a Forrásomtól, az érzékelésem és érzéseim Forrásától.
Mindez azt jelenti, hogy a személy a “földön fekszik”, és ennek okán nincs továbbá hova zuhannia. Végül is csak egy dolog érdekli, és semmi másra nincs szüksége. Ez a spirituális munka kezdete: az akkor történik, amikor a személy korporealitása fölé emelkedik, és egy állandó, minimális kapcsolata van a spiritualitással.
hzs
