Dr. Michael Laitman

A spirituális számítógép program

A Kabbala tudománya hasonló egy programhoz, mely a számítógépet működésbe hozza. Ez a belső program szavakban van rögzítve, melyeket a program elolvas, és végrehajt.

Kívülről mindez a Kabbalisztikus szövegek olvasását jelenti. Azáltal, hogy betűket, szavakat, és sorokat olvasunk belső szerkezetünket hozzuk mozgásba. Úgy tűnik, hogy mi egyszerűen szövegeket olvasunk, és szavakat ejtünk ki, de a valóságban elménkbe és vágyainkba utasításokat helyezünk bele, melyeket azok aztán végrehajtanak.

Ezért van az, hogy egy könyv melyet egy Kabbalista egy magas spirituális szintről ír, különlges erőt hordoz magában. Ennél fogva amikor ezt a szöveget mi elolvassuk, akkor anélkül, hogy azt megértenénk miről is szól az, magunkba szívunk a cselekedeteknek egy speciális szekvenciáját, amit aztán végrehajtunk.

A mi felfogó edényeink elkezdik magukat elrendezni a szövegnek megfelelően, és mi elkezdünk új formákat érzékelni érzékelő edényeinkben. Mindezeket, mint új tulajdonságainkat érzékeljük, amit úgy hívunk “a Fény mely reformál”. De igazából semmilyen Fény nem érkezik kívülről.

Ennél fogva amikor mi Kabbalisztikus szövegeket tanulunk, nem csak tanulunk, hanem egy speciális programot indítunk be, mely az érzékeink fokozatos de azonnali változását eredményezi.

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,125 seconds.