Dr. Michael Laitman

Különböző és egyező ugyanabban a pillanatban

Kérdés:

Amikor elérkezünk a Végső Korrekcióhoz, akkor az alsóbb szintek továbbra is alsóbbnak érzik majd magukat?

Válaszom:

A Végtelen Világ Malchut-ja világokra, Parcuf-okra, és Szfirákra bomlik, és utána a Fényt egy keskeny csövön (Kav) keresztül kapja meg, míg a Szfirák többi részét Körbevevő Fény tölti ki. Ennek a munkának az eredménye képpen, mely 6 ezer év alatt történik meg, mindenki egyetlen élő szervezetté egyesül, ahol nincs különbség az egyes részek között: a szintek, Parcuf-ok, Szfirák és lelkek között. De mindegyik folytatja létezését, mindegyik saját eredetének megfelelően. Az egységre lépésük nem szünteti meg a közöttük levő különbségeket.

Amennyiben az összes különleges tulajdonságok és különbségek megszűnnének a spirituális objektumokban, akkor az egységük ereje is elveszne, mivel azt a spirituális különbségük (R), a “nyomás” vagy az “elektromos áramlat ereje” – szándékaik egyezősége határozza meg. Szükséges, hogy legyen egy ellenállás, egy spirituális rezisztor két végén pozitív és negatív töltéssel. Az egység erejét az ellentétek és az elektromos áramlat nagysága határozza meg.

Szóval egy részről szükségszerű, hogy a legnagyobb mértékű Fényt (NaRaNHY) megszerezzük, másrészről a vágy teljes vastagsága, durvasága szükségszerűen részt kell, hogy vegyen a Fény vezetésében. Ezért van az, hogy semmi sem tűnik el, és az összes különbség a Parcufok, Szfirák és lelkek között megmarad. De ugyanakkor mindannyian egységre lépnek minden különbség nélkül a szeretet iránti szándékuk viszonylatában.

A mi elménk nem képes megérteni hogyan képes ez a két ellentétes feltétel együtt létezni ugyanabban a pillanatban, mivel a mi elménk csak a “megszerzést” képes megérteni. De amikro elkezdjük majd megérteni mind a megszerzést és az adakozást is, akkor megértjük majd, hogy ez lehetséges, és a két ellentét képes lesz egységre lépni.

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,116 seconds.