Dr. Michael Laitman

Egy integrált rendszeren belül, akár a legkisebb változás is megváltoztatja a teljes rendszert

A Felső Parcufok nem kapnak Fényt a mguk számára. A Parcuf Aba az tele van a Hohma Fényével, de Ima nem akar abból kapni, azt ellöki magától, és csak azzal a feltétellel kér belőle, hogyha a lelkek elfogadják őtőle ezt a Fényt. Ezért van az, hogy MAN, az alsó szint felöl érkező követelés az szükségszerű.

Ezt az alapelvet széles körben használjuk a technológiában életünk minden részén, minden változó, élő rendszerben. Minden kinyílás, bezáródás, és mindenfajta irányítás ezen az alapelven nyugszik.

Ez hasonló egy spirituális tranzisztorhoz: egyrészről létezik a Hohma Fénye (pozitív és negatív) és küldök egy impulzust az alapnak, ezáltal megindítva az elektromos áramlatot. Én egy nagyon gyenge jelet küldök csak, egy kis vágyat, de ennek a vágynak a hatására hatalmas Fény kezd el áramlani a rendszeren belül.

Hasonló módon a lelkek csak egy kis adagot akarnak az Ima-tól megkapni, és őt kis mértékben megnyitni, azonban Ima az Aba-hoz fordul a Fényért, és Aba azt még magasabb forrásból kéri, és ily módon a kérés egészen az Ein Sof (Végtelen Világ) szintjéig ér fel.

Ez a kérés hatalmas Fényáradatot indít be az összes világon keresztül, annak érdekében, hogy számunkra, akik a legalsó szinten vagyunk, az általunk kért apró Fénycseppet elhozza.

Ez teljes életünk alapelve. Amennyiben a rendszer az integrált, akkor a legkisebb változás is a teljes rendszer változásához vezet. A spirituális világ az alapelmek közötti harmónikus kapcsolatok tükrüződése. Amennyiben csak egy kicsi részt is megváltoztatunk, azáltal megváltoztatjuk az egész rendszert, azt megreformálva teljes egészében, és ezáltal az egyensúly egy új szintjét elérve.

A spirituális rendszer a mi világunkban található analóg rendszerekhez hasonló. Amennyibe egy kis jelet küldünk a rendszer bejárata felé, az egész rendszer változásokat észlel, elejétől a végéig, és onnan visszafelé is. Csak ezek után képes ismét egyensúlyba kerülni, miután az eredmény egyértelművé vált.

Ennél fogva a lehető legkisebb lélek, valahol a legalacsonyabb szinten egy kismértékű korrekciót végez, ezzel megváltoztatva az összes világot. Minél lejjebb található ez a lélek, annál nagyobb mértékű Fényt képes kiváltani. Mindez olyan, mint egy kis szelep, mely egy hatalmas csövet zár el. Csak egy kis erőfeszítés szükséges ennek a szelepnek a mozdításához, de ezzel egy egész óceán vízét képes áramlásba hozni.

(A Szulam Kommentár Előszaváról adott lecke alapján, 2009 október 29.-én)

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,122 seconds.