Dr. Michael Laitman

A kapcsolatok jelensége a 21. században

Első alkalommal az emberiség történetében, most a 21. században jutottunk el addig a pontig, ahol ellentétben érezzük magunkat a Természettel, a Teremtővel. Eljutottunk oda, hogy az emberiség egy globális rendszerében lettünk összekapcsolva.

Ezt megelőzően a Fény mindannyinkat egyénileg érintett, szóval mindannyian saját egoizmusunkon belül növekedtünk.  Manapság minden esetre kifejlődtünk addig a pontig, ahol a Fény összeköt minket, és ez  különböző típusú fejlődést hoz létre bennünk, ami kijavítja a  kapcsolatot közöttünk.

Ennek előtte nem voltunk ellentétben Vele, még akkor is, ha ő egy, amiből milliárd van közöttünk. Manapság össze vagyunk kötve egymással, de önkéntelenül és nem saját kívánságunkra, ez az oka annak, hogy mi szemben vagyunk a Teremtővel.

Befejeztük egyéni egoista fejlődésünket, és ezért elvesztettük a vágyat, hogy tovább fejlődjünk. A világ elért egy pontot, ahol példa nélküli lehetőségeket mutat be, de az emberek elvesztették benne az érdeklődésüket, mert a vágyuk másfajta lett,  a vágyak többé nem egy személy egyéni vágyai, amelyik kitölti saját egoizmusát.

Az emberiség egoizmusa elérte maximumát, nem talál semmi új űrt, hogy kitöltse, és annak sem érezzük szükségét, hogy kitöltsünk ilyen űröket. A Fény abbahagyta a fejlesztésünket, és most nyomást gyakorol ránk és kényszerít minket hogy korrekt módon kötődjünk össze egymással, hogy azonosak legyünk Vele (a Teremtővel).

Ez egy másik típusa a Fénynek, amelyik megcélozza az egyesülésünket. Ezért jutottunk el ma a globális krízishez, amely a kapcsolataink között lévő krízis, amelynek oka, hogy nem vagyunk konformisak a Fénnyel, a Teremtővel.

Mi a 21. század új fenoménáját tapasztaljuk meg, olyat, ami sohasem volt azelőtt.  Ma minden problémánk közös rendszerünk és a teljes emberiség mentén merül fel. Ezért van, hogy mi mind úgy érezzük, hogy mindannyian egy csónakban vagyunk.

ft

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,595 seconds.