Kiemelkedés Noé bárkájából egy új világba
Amikor önző vágyunk rosszul érzi magát, az hátulról tol minket, mint egy ostor, arra kényszerítve minket, hogy boldogságot keressünk. Azonban ez nem elég ahhoz, hogy a megfelelő irányba haladjunk, mivel a teremtés célja nem az, hogy elmeneküljünk önzőségünktől. Ez mindössze egy módja a segítségnek, egy erő mely előre tol minket.
Hogy a megfelelő irányba álljunk be kaptunk Felülről egy vágyat – egy szikrát, vagy a szívünkben található pontot, mely a spirituális fejlődés irányába húz minket. Ez a szikra visz el minket a Kabbala csoporthoz, és a tanárhoz, hogy mi azt megragadjuk, és fejlődjünk általa.
Ezeknek a komponenseknek a használatával egy bárkát kell építsünk magunknak, ahol elmenekülhetünk a gonosz elől – mindentől ami megzavar minket, és hátráltatja spirituális fejlődésünket. Ugyanakkor meg kell értsük, hogy semmit nem tehetünk a zavarokkal magukkal, legyenek azok külsődlegesek, vagy belsőek. Ezek megjelennek bennünk, és körülöttünk célirányosan, hogy mi képesek legyünk erősíteni ellenállásunkat, és erőt gyűjtsünk ellenük, hasonlóan ahhoz, ahogy az áradás turbulens vízei minden károsat elpusztítanak, és csak a szükségszerű dolgokat hagyják maguk mögött.
Valójában azért gyűltünk itt össze, hogy egy bárkát építsünk magunkon belül, a Teremtő adakozás iránti tulajdonságait reprezentálva. Ez a bárka lesz a mi menedékünk.
Zohár: Menj és lépj be a bárkába teljes háznépeddel, mert mindaz aki nem talál menedéket a bárkában az el lesz törölve a föld színéről.
Mindenünket amink van a Bina-hoz kell csatoljuk, mely Bina a Teremtő, az adakozás tulajdonsága. Azáltal vagyunk képesek ezt megtenni, hogy teljesen átadjuk magunkat Neki, és úgy hozzátapadunk, mint a magzat az anyaméhhez. Minden amit ehhez a tulajdonsághoz vagyunk képesek csatolni meg lesz mentve, és tovább fejlődik a spiritualitásban.
Azokról a vágyakról szólva, melyeket nem tudunk Bina-hoz kapcsolni, azokat el kell pusztítani az özönvíz víze által. Noé az egyetlen vágy bennem, mely képes engem a spiritualitásba vezetni, feltéve, hogy én azt leválasztom többi vágyamról, melyek nem képesek spirituálisan fejlődni. Ez az amiért én a spiritualitáshoz ezen a vágyamon keresztül akarok csatlakozni. Ez az egyetlen vágy mellyel foglalkozni akarok.
A többi vágyamat le kell vágjam, és meg kell őket az özönvízben fojtsam, mivel én csak a Noé által szimbolizált vágyammal vagyok képes tovább haladni. Ezzel a vággyal egy új világot vagyok képes építeni – az özönvíz utáni világot.
Nem tudom, hogy milyen lesz ez az új világ. Én a Bina-n belül fejlődöm, mint egy anyaméhen belül – és lesz ami lesz. Amikor kilépek onnan, akkor egy új világban találom magam!
hzs