Dr. Michael Laitman

A Fény csatornái

Zohár: Lessünk be a szintek titkaiba, és látni fogjuk hogy a színek (fehér, vörös, és fekete) hogyan terjednek minden irányban: jobbra, balra és középre, amíg be nem lépnek alul a Malhutba a 27 csatorna titkain keresztül, olyan kapukkal melyek elrejtik a szakadékot.

Amennyiben képesek vagyunk megváltoztatni tulajdonságainkat olyan módon, hogy azok hasonlóak legyenek a Fény tulajdonságaihoz, akkor képesek vagyunk egységre lépni a Fénnyel, és felfedezzük annak csatornáit. Mi már most is a Végtelen Világban létezünk, de az tőlünk az 5 világ által van elrejtve. Ezek a világok olyan rejtettségek, melyek bennünk, vágyainkon belül léteznek, mivel az ellentétes a Végtelen Világ tulajdonságával.

Ezek a rejtettségek nem léteznek önmagukban, hanem bennünk jelennek meg, ahogy mi megpróbálunk kapcsolatba lépni a Végtelen Világgal. A rejtettség köztünk és a Végtelen Világ között azért jelenik meg, hogy segítsen minket a szükségszerű felfedezés létrehozásában. Azonban amennyiben mi nem vagyunk erre felkészülve, a végtelenség rejtett marad előttünk. Ezt hívjuk “Világ”-nak (“olam”-világ héberül a rejtettség szóból ered), mely egyszerre rejt és felfed. Legvégül minden azon múlik mennyire vagyunk sikeresek tulajdonságaink egyesítésében és átváltoztatásában.

…Ezen a 27 csatornán keresztül a Felső Fény beömlik a Malhutba, és a kapuk azok a szelepek, melyek elrejtik a bíráskodást és megszorításokat, melyeket szakadéknak hívunk, mely a Malhutban uralkodik.

Mi vagyunk azok, akik ezeket a csatornákat építjük magunkon belül, és a zárak olyan szelepek, melyek néha utat nyitnak a Fény számára, néha pedig blokkolják, és elrejtik a Fényt, függően a vágyaink a Fénnyel való hasonlóságától illetve ellentététől. Ennél fogva erőfeszítéseinket arra kell irányítsuk, hogy összes tulajdonságainkat arra használjuk, hogy a spiritualitáshoz való hasonlóságot építsünk. Ennél fogva megkapjuk a Fény egy részét.

A Fény abban a mértékben jelenik meg, mely mértékben önzőségünk “szerénység” mögött rejtőzik (a Zohárban van is egy olyan fejezet melyet a “Szerénység Könyve”-nek hívunk), és amekkora mértékben az önzőség hasonlóvá válik a Fényhez, az megkaphatja a Fényt. És akkor mi felfedezzük a Teremtő tulajdonságait, és a Teremtés Alapgondolatát.

Amikor mi befejezzük ezt a munkát, melynek során megszerezzük a hasonlóságot, és olyanná válunk, mint Ő minden tekintetben, az összes Fény csatorna elétűnik, és mi a Fény végtelen óceánjában találjuk magunkat. Azonban mindez csak az önzőség ellenes szűrő erejével lehetséges.

Akkor majd látni fogjuk, hogy a rejtettségekre szükség volt. Azok segítettek minket a Teremtő megértésében, és hogy az Ő gondolataihoz kapcsolódhassunk azáltal, hogy Tettei fölé emelkedünk. Ilyen módon mi felemelkedünk a Teremtő szintjére, és egységre lépünk Vele.

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,151 seconds.