Dr. Michael Laitman

A Zohár úgy irányít minket mint egy tapasztalt tanár

Amikor a Zohár könyvét olvassuk, minden személynek meg kell találnia saját belsőbb állapotát. Nincsen meg a képességünk arra, hogy a legközvetlenebb fölöttünk lévő szint felett bármit is elképzeljünk. Fantáziálgathatunk megállás nélkül, és azt gondolhatjuk, hogy a Végtelen Világban vagyunk, de ez csak úgy tűnik majd számunkra, miközben a valóságban később felfedezzük, hogy mindaz csak a következő belsőbb állapot volt, mely kissé magasabb, mint a mostani, jelenlegi állapotom.

Ennél fogva a személynek minden energiáját és erőfeszítését arra kell fordítania, hogy megpróbálja felfedezni belső vágyait, és tulajdonságait, melyek a Zohár minden szavával összefüggenek. Például “város”, “torony”, “felemelkedés”, “leszállás”, “angyalok”, “démonok”, “szellemek”, “Efraim fiai” – teljesen mindegy mi vagy ki van leírva, mindaz a személy belső tulajdonságait vágyait írja le.

A könyv vagy a szerző úgy szól hozzánk, mint egy felnőtt a kisbabához, olyan dolgokat mesélve, melyek alkalmasak számunkra. Nem leszünk képesek semmi többet olvasni a Zohár könyvében, nem vagyunk képesek ennél többet elképzelni, látni, hallani. De igazából a könyv tartalma jóval hatalmasabb annál, mint amit jelenleg látunk benne. Mi egyenlőre képtelenek vagyunk mindazt látni. Mi csak egy kis darabot vagyunk képesek látni, mint amikor egy tapasztalt tanár által vagyunk okítva, aki casak annyit ad át nekünk, ami hasznos számunkra, és semmi többet.

Ennél fogva nem szabad félnünk attól hogy mindent beleadjunk abba, hogy megpróbáljuk megtalálni a belső jelenségeket magunkon belül, melyeket az előttünk álló szöveg leír. Mi felemelkedünk ezekhez az eszmékhez, fel fogjuk ismerni őket, és átéljük őket egy ideig, mint ahogy a kisbaba mely egy nap, egy hét vagy egy hónap alatt növekszik, és egyre többet képes megérteni, és lassan megszerzi a képességet, hogy mélyebb, belsőbb dolgokat értsen meg. Előzőleg a kisbaba nem volt képes látni vagy felismerni ezeket a dolgokat, mivel egyszerűen túl voltak látóképességén.

A mi spirituális fejlődésünk hasonló módon történik: azáltal, hogy ugyanazt a szöveget olvassuk folyamatosan újabb belső tulajdonságokat és belső kapcsolatokat fedezünk fel.

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,122 seconds.