Dr. Michael Laitman

Cseréljük ki életünk moziját egy jobbra

Nem létezik olyasmi a teremtésben mint egy mereven meghatározott valóság, mivel a teljes valóság rajtunk múlik. Ez az első lecke amit meg kell tanuljunk. A kép amit felfogunk, látunk és amiben élünk egyszerűen egy mozi, melyet nekünk játszanak, de mi nem állhatunk fel, és mehetünk ki a moziból. Mi hozzászokunk ehhez, hiszen ebben éltünk amióta megszülettünk, és azt saját életünkként, valóságként érzékeljük.

Azonban egy napon azt találjuk, hogy szörnyen meguntuk ezt a mozifilmet, mivel vágyaink tovább fejlődtek, vagy a szenvedés, melyet a képernyőn látunk elviselhetetlenné vált, és arra kezdünk el vágyakozni, hogy azon felül emelkedhessünk, és valami újat kezdjünk el látni, egy másik mozifilmet. Arra vágyunk, hogy lecseréljük a filmet. Ezen a ponton azt mondják nekünk: “Mindez lehetséges! Már tudjuk, hogy életünk csak egy mozifilm, mlyet nekünk mutatnak, szóval menjünk át egy másik moziba és kezdjünk el egy másik filmet nézni!”. Ez az a pont amikor elkezdjük megérteni, hogy minden amit addig saját életünknek hittünk egyszerűen egy képernyőre vetített történt volt.

A Kabbalisták azt tanítják, hogy hacsak nem fedezzük fel a spiritualitást, és kapjuk meg azt a képességet, hogy más filmeket is nézhessünk, nem fogjuk megérteni hogy egyenlőre csak álmodunk. Néha ugyanígy érezzük magunkat amikor alszunk, bár valójában alszunk és aggódunk valamivel kapcsolatban amit álmodunk, de az a benyomásunk, hogy az a valódi életünk, mintha mindörökké abban az álomban maradnánk. Pontosan ez történik most velünk – mi most alszunk!

A Kabbalisták, akik már átjutottak a másik valóságba azt mondják: “Te most alszol, és egy álmot látsz. Kelj fel, ébredj fel!” Reméljük, hogy az ébresztőóra hamarosan megszólal, és mi kiugrunk az ágyból és magunkat egy másik mozifilmben találjuk!

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,746 seconds.