Dr. Michael Laitman

Mire gondoljunk mielőtt a Zohárt olvassuk

Amikor a személy elkezdi a Zohár könyvét olvasni, gyakran az „alvás” állapotában találja magát, és onnantól kezdve el kell kezdje magát ráhangolni az olvasásra és arra, hogy behatoljon az anyagba. Attól függően, hogy mennyire helyes a személy szándéka, hogyan pozícionálja magát, hogy fordítja át magát és nyomul egy bizonyos irányba, annál inkább halad majd a megfelelő irányba amikor a könyvet olvassa. Ennél fogva nagyon fontos, hogy a személy szakítsa el érzéseit és gondolatait a földi dolgoktól, és fókuszálja azokat újra olyan módon, ahogyan a Zohár könyvét megírták.

Sok módja van annak, ahogy az ember „megszerveztehti” magát, és felkészülhet a Zohár szövegének olvasására. Álljon itt egy lehetőség:

Csak egy dolog lett teremtve: a vágy mely beteljesülést vár a Fénytől (a Teremtőtől). Ez a vágy, az emberen belül, megtelhet azáltal, hogy magunkat nagyobbnak, magasabbnak és erőssebbé tesszük mint mások. Ugyanakkor ugyanez a vágy megtelhet magunkon kívül is, azáltal, hogy másokat teljesítünk be. Ebben az esetben minnél jobban beteljesítünk másokat, annál inkább megtelünk mások beteljesülésének érzetével. Azáltal, hogy lemérjük ezt a beteljesülést magunkon belül, mi magunk is beteljesülünk.

Mindkét esetben mi vágyunk vastagságát használjuk, mind az 5 szintjét annak, de azt vagy saját érdekünkben tesszük, vagy mások érdekében. A Zohár arról az érzésről beszél nekünk, melyet az adkozás iránti vágyon belül érzünk. A Zohár azt mondja, hogy magunkat beteljesítő vágy nem természetes, mivel csak az természetes ami természetes a Teremtő számára. A Teremtő, az adakozás tulajdonsága ellentétes azzal a móddal ahogy mi hozzászoktunk az érzékeléshez, mivel mi ezzel a fajta érzékeléssel születtünk.

hzs

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

77 queries in 1,613 seconds.