Az öröm az adományozás biztos jele
Kérdés:
Miért kell a spirituális munkát mindig örömmel végezni?
Válaszom:
Az öröm egy jel, hogy az adakozásért cselekszünk és hogy nem kényszer hatására tesszük azt, mert nincs más választásunk, vagy mert túlzottan félünk, hogy rossz dolgok fognak velünk történni. Tudjuk milyen boldog az anya, mikor jóllakatja a gyermekét, mert öröme származik ebből. Az adományozás, ami a szeretetből jön éppen olyan, mint az anya esete, mindig örömmel társul. Az öröm a jócselekedetek jele, és következménye.
Viszont ha az ember az egója hatása alatt áll, akkor feszült, és dühös a Teremtőre. Ennél fogva a kedvesség és a hit vidám módon fejeződik ki, saját magunk elutasításán keresztül, a Felső Erővel szemben, egy hajlandóságban, hogy elfogadjuk annak korrekcióját, ami adományozó készséget ad számunkra. Ekkor a Felső Erő jön és erőt ad nekünk, és mindez örömmel társul.
Igaz könyörgés a Teremtő felé nem történhet öröm nélkül. Ha egy ima meghallgattatik, az a „könnyek kapujának” hívják, (Saar ha-Dmaot), ami azt jelenti, hogy az illető hasonlóvá akar válni a Teremtőhöz (a „Dommeh” hasonló szóból), ezért “felsír”, ami azt jelenti, hogy az Adományozóhoz tényleg hasonlóvá akar válni. Bár, ezek nem a fájdalom könnyei; az illető inkább örömöt érez, mert elérte ezt a nagy vágyat.
A Teremtőhöz való hozzáállás nem lehet bánatos. Ha sírunk, ez azt jelenti, hogy Őt hibáztatjuk, hogy úgy alakította a sorsunkat ahogy, és boldogtalanok vagyunk az utunkkal kapcsolatban, amit a reménytelenség során követünk. Így nem lehetünk igazak. Ennél fogva ha az ember nem érez örömöt minden állapotban, ami hozzá érkezik, (a lehető legjobb, vagy a lehető legrosszabb állapotot is akár elképzelve), ez azt jelenti, hogy az egoizmusa árnyékában él, és így nincs rá mód, hogy megnyerje magának Teremtőt.
Egy személy úgy fog előrejutni, hogy mindig örömmel teszi azt. Akkor nem lesz tekintettel rá, hogy mi történik vele, mert az egyetlen kívánsága, hogy elsajátítsa az adományozás képességét. És ilyen esetben, meg is fogja kapni azt.
cst
