A spirituális vágynak csak egy forrása van
A legnagyobb kérdés, hogy hogyan valósítsuk meg a spiritualitásra irányuló vágyat, a vágy hasonló lesz a Teremtőhöz? Hogyan vágyhatunk arra, hogy „adakozóvá” váljunk? A Kabbala válasza erre, hogy a legjobb mód a spirituális fejlődésre a „csoport”.
A természetes kapcsolatok az emberekkel a környezetünkben (irigységet, utálatot, szeretetet, visszautasítást és hatalomvágyat magába foglalva) segíthet nekünk, hogy nagyobb vágyunk legyen a spirituális fejlődés felé. A spiritualitás vágyát barátainktól egyszerűen magunkba szívhatjuk. Valójában vágyni fogunk erre annak a ténynek az ellenére, hogy ellentmond a saját vágyunknak, mert irigy és „negatív” érzések mások iránt csak felnöveli bennünk ezt a vágyat.
Mi mindannyian egy spirituális rendszer részei vagyunk, ahol egyetlen egészként csatlakozunk egymáshoz. Ennél fogva, még ha a közösség körülöttem valami természetelleneset vagy károsat kíván számomra, én önkéntelenül fogok erre vágyni, a saját természetem ellenére. Ez azért van így, mert mi egyszer már össze voltunk kapcsolódva, és ez a kapcsolat közöttünk még mindig fennáll. Ennél fogva befolyásolva vagyok mások által, mert életem során néha másoktól, vagy másokon keresztül kaptam spirituális életet.
Ez a kapcsolati háló még mindig létezik közöttünk. Csatlakozom az összes emberhez, csak nem érzem ezt az összekötöttséget ezért élet és Fény nem mozog ebben a hálóban. Viszont ha az összes többi ember dicsőíteni fogja a spiritualitást, még akkor is ha ez visszataszító a számomra, még ha utálom a gondolatot és nem is juthatna rosszabb eszembe mások szereteténél és hogy adjak nekik, akaratuk ellenére akkor is befolyásolom őket. Ennek eredményeképpen vágyni fogok erre az állapotra, ami természetellenesnek és a saját természetemmel ellentmondónak tűnik, mert belső kapcsolat van közöttünk a teremtés kezdete óta.
Ezt a vágyat, amit a helyes környezetből kapok, hogy valójában a törekvésemmé váljon, aktivizálni kell a rendszert hozzá, ami irányít és fejleszt engem. Ennél fogva ha a barátaink úgy érzik, hogy ők nem érzik a Zohár könyvét hogy ilyen módon nem tudnak kapcsolatba lépni a spirituális fejlődéssel ez annak a jele, hogy nincs meg bennük a vágy. Bár úgy tűnhet számukra, hogy megvan a vágyuk a spiritualitás felé, ez csak az egoista vágyaik egyike.
És annak az oka, hogy hiányzik belőlük a vágy a spiritualitásra, hogy nem tudnak egyesülni. Ez megakadályozza őket, hogy megkapják az erőt és vágyat a spirituális fejlődésre a csoporttól. Így az egész csoport és minden kis rész kell, hogy ezzel foglalkozzon.
Eredetileg senkiben sem volt ott a spiritualitásra való vágy, a szeretetre és az adakozásra. Csak egy helyes környezet válthatja ezt ki belőlünk. Szabad akaratunk csak abban van, hogy megkapjuk ezt a vágyat a csoporttól;ez az egyetlen esélyünk arra, hogy emberek legyünk. A csoportnak dolgoznia kell, hogy az egész világon az összes barátunk a spirituális fejlődésre ébredjen, az adakozásra és a szeretetre.
Másfelől meg kell értenünk, hogy mindez a másik embertől függ és minden ember képességén, hogy lenullázza önmagát,, hogy a spirituális közös vágyát megkapja. A vágy csak a csoportban van jelen, és csak onnan kaphatjuk meg.
Ez a legfontosabb kérdéshez visz minket: az, hogy előttünk van a Zohár könyve, egy olvasásra kész rendszer a csoporttal karöltve és a könyvekkel, a tanárral, más nyelvekre lefordított anyagokkal, televízióban és interneten. Csupán azt kell tennünk, hogy belső erőfeszítést kell tennünk egy pont felé, amit a „szabad akaratnak” hívnak. Más szavakkal erőfeszítéseket kell tennünk, hogy egységre lépjünk a csoporttal, hogy a fejlődés erejét megkapjuk tőle.
Jose ben Kisma rabbi azt mondta, hogy ha egy illető számára nem adott a fejlődés ereje, akkor a Zohár könyvének egyetlen része sem lesz rá hatással.
cst
