Dr. Michael Laitman

Meg kell élnünk mindent amit a Talmud Eszer Szefirotban olvasunk

Kérdés:

Talmud Eszer Szefirot leckék során vagy a Ptiha kapcsán(a cikk, “Bevezetés a Kabbala Bölcseletébe), ugyanúgy kell elképzelnünk mindent amit olvasunk, énbennem, ahogyan a Zohár olvasása során az megszokott?

Válaszom:

Jó azonosulni a szöveggel és akarni, hogy érezzük azt belülről. Viszont, amikot a Zohár könyvét olvassuk a rendszer megközelítése olyan, hogy bele van a szövegbe ágyazva, hogyan ábrázoljuk azokat ábrákkal, képekkel, számsorokkal ahogyan belépünk a spiritualitásba. Másfelől a Talmud Eszer Szefirot más módon működik. Mindamellett, hogy ha a Talmud Ezser Szefirotot olvassuk, és a személy képes elképzelni belső cselekedeteket, amik harmonikusak a vágyaival vagy ellentétesek velük, ha kezdi érezni, hogy a Talmud Eszer Szefirot róla beszél, akkor nem fog kisebb hatással lenni rá, mint a Zohár.

Meg kell értenünk, hogy mindez hogyan működik, és elképzelnünk, hogy az élvezetre irányuló vágy lett megteremtve, és az „adó javára akart kapni”, és ekkor eltört. Mi történt ezzel a vággyal, miután elvesztette a képernyőjét, és hogyan viselkedik a vágy öt része? Hogyan üríti ki magából a Fényt? Nem akarja elveszíteni a Fényt, de a Fény elmegy, a Fentről érkező megszorítások ereje miatt. A vágy gonosz egoista erői elutasítják a Fényt.

Mindez rólam beszél. Például a korrigált Galgalta ve Ejnáim-omban visszautasítom a Fényt és ernyőt teszek fel (megszorítás) közém és a Fény közé. Így szemben maradok a Teremtővel; csak hozzá csatlakozom, de nem kapok tőle semmit, mivel visszautasítom tőle a Fényt. Így vele maradok, mert visszautasítom az élvezet felé irányító vágyamat. Viszont a kapcsolatom a Teremtővel (Hasszadim Fény) nagyon gyenge.

Amikor tanulok, el kell képzelnem ezeket a folyamatokat; hogyan jelenik meg az én ernyőm, hogyan megy el tőlem a Fény, és hogyan akarom az egoizmusomat visszautasítani és elérni az adományozás erejét, pedig még elmúlik, mert az egoista vágyam nagyobb, mint az adakozó. Nem tudok mit kezdeni a vágyammal, mert a kapcsolat a vágy és az öröm között nagyobb, mint a bennem levő ellenáIlás ereje.   Ellenállást kell tennem a két pólus közé (plusz és minusz), de az elIenállásom olyan kicsi, hogy kiég.  Rövidzárlat keletkezik, ezért kiégek. Tehát mit tegyek, ha már nem tudom tovább megkapni a Fényt?

Ha az ember így képzeli el a spirituális állapotokat, el akarja majd olvasni újra és újra a szöveget. Ahelyett, hogy a fenti események száraz és technikai részleteit figyelnénk meg, láthatjuk az összefüggéseket az itt és mostban.

cst

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,201 seconds.