A helyes szándék a Zohár olvasásához
Mielőtt a Zohár könyvét olvasnánk nekünk a cél irányába kell beállítanunk magunkat. Az összes előző életciklus melyen keresztül mentünk a materiális szinten vitt minket előre, ahol mi bezáródtunk saját magunkba. Mi csak arra aspiráltunk, hogy a belső élvezet iránti vágyunkat növeljük, azt akkora mértékben kielégítve amekkora mértékben csak lehetséges. Mi a többiekkel való kapcsolatot csak annak érdekében éltük át amekkora mértékben képesek voltunk őket saját céljainkra felhasználni.
Ez a fejlődési folyamat fokozatosan elhozott minket arra a pontra ahol kimerítettük az összes lehetőségét, hogy kielégítsük magunkta. Ez bennünk az illúzió vesztés állapotát hozta létre azon erőfeszítéseink során, hogy tökéletességet és élvezetet érezzünk ilyen módon. Mi tudjuk, hogy nem vagyunk képesek tökéletes, örökkévaló életet megszerezni, annak ellenére, hogy örökkön növekedő vágyunk ebben reménykedett. Mi érezzük, hogy nincs semmi más hátra számunkra ezen a végtelen saját magunk kielégítésére szolgáló spiráción belül.
De hirtelen az ebben a világban érzett csalódásunk mellett felfedezünk egy pontot a szívünkben – egy vágyat hogy megtaláljuk a választ arra a kérdésre, hogyan lehetséges megtalálni egy tökéletes, örökkévaló élet érzetét. Ez a vágy elked minket kifelé húzni a befelé való irányultság helyett, elhúzva minket attól a helytől ahol eddig mindig is megpróbáltuk a kielégülést és az élet tökéletességét megtalálni.
“Kifelé” azt jelenti, hogy megváltoztatjuk hozzáállásunkat a többi ember viszonyában, bár ezt csak jóval később értjük meg. Mi mindig arra aspiráltunk eddig, hogy felebarátunkat arra használjuk ki, hogy megtöltsük saját magunkat, de most meg kell értsük, hogy nincs más lehetőségünk, mint hogy megváltoztassuk attitűdünket felebarátunk irányában a megszerzésről adakozásra.
Azáltal hogy adakozunk felebarátunk számára új vágyakhoz jutunk – a mások vágyaihoz, akik valójában bennünk léteznek. Felfedezzük majd, hogy vágyaik igazából a mi vágyaink, a mi lelkünk vágyai. Amennyiben megszerezzük a megfelelő kapcsolatokat velük, akkor mindezek a vágyak a miénk lesznek. Ezek válnak megszerzési edényünkké (Kli).
DE mindez valóban lehetséges? Valóban ez nem lenne lehetséges hogy ha mindezt saját magunk által próbálnánk elérni. Azonban ez az amit el kell érjünk annak érdekében hogy megszerezzük azt az érzéket, mellyel érzékelhetjük a spirituális világot.
Ez a spirituális tér a testünkön túl létezik. Mindez a mi hozzáállásunk, mely “rajtunk kívül” létezik. Jelenleg ez nem létezőnek tűnik, nem tűnik valósnak és elérhetetlennek látszik. Mi elutasítjuk ezeket a vágyakat, melyek “rajtunk kívül” léteznek. Mi nem tudjuk elképzelni, hogy azok hozzánk tartozzanak, és ennél fogva nem tudjuk elképzelni mi is lehet a spirituális valóság. El sem tudjuk képzelni, hogy amikor megszerezzük ezeket a vágyakat, azokon belül felfedezzük azt a beteljesülést, amit “Teremtőnek” nevezünk. Ugyanakkor azonban ezek nem létezőnek, üresnek tűnnek számunkra.
Ez a vakság okozza azt, hogy ne érezzük azt, hogy a spirituális világ ezekből az “idegen” vágyakból áll, melyek rajtunk kívül vannak. Egyenlőre a mi jelenlegi velük kapcsolatos megszerzési hozzállásunkat “pokolként” éljük át. Amennyiben hozzáállásunk megváltozik adakozásra, akkor úgy érezzük a “mennyországban” vagyunk, mivel elkezdünk érezni mindent, ami kitölti őket – és mi is arra vágyunk majd, hogy mindez kitöltse őket. Más szóval mi teremtjük a poklot vyga a mennyországot magunk által, “magunkon kívül”.
Ennél fogva spirituális fejlődésünk kezdetén a Teremtő elhoz minket a Kabbalista csoportba. Azonban mi azt nem látjuk nagynak, vagy spirituálisnak. Írva van: “Minden ember saját hibáinak megfelelően bírál el másokat”. Báál HaSzulam elmagyarázza a “Teremtő felfedezése és elrejtése” című cikkében hogy a mi attidűdünk másokkal szemben meghatározza mit találunk bennük: ürességet, vagy beteljesülést, ezt a világot, vagy a spirituális világot, és akár a Végtelen Világot.
Ennél fogva meg kell győzzük magunkat hogy a spiritualitás a minden rajtunk kívül elhelyezkedő dolog iránti hozzáállásunkban rejlik, mely a korporeális vágyak határain túl található. Írva van “A Sechina, Istenség az emberen kívül lakozik” (az ember bőrén, vagy felszínén túl, mely az ember állati vágyaira utal az Aviut Dalet szintjén, azaz az állat bőrén túl)
A személynek el kell érnie ezt a belső változást kívülről származó segítséget felhasználva – a csoport által, mely megadja neki a megfelelő érzéseket, megértést és önbizalmat. A csoport meggyőzi majd erről, mivel környezetünk képes meggyőzni minket bármiről. Ez a mi elsődleges feladatunk. Ezért tartunk baráti találkozókat, gyülekezeteket, kongresszusokat, és mindenféle eseményt, hogy lehetővé tegye az emberek számára hogy befolyálva lehessenek a megfelelő környezet által, mely képes meggyőzni minket arról, hogy a spiritualtást pontosan a többiek iránti hozzáállásunk megváltoztatásával vagyunk képesek elérni.
A Kabbala tudományának teljes tanulása arra szolgál, hogy segítsen ennek megértésében, hogy erről minket meggyőzzön, és hogy felfedje nekünk az adakozás megfelelő attitűdjét, és akár szeretetünket is felebarátunk irányában. Ezen az attitűdön keresztül mi ugyancsak felfedezzük valós énünket – lelkünket, pontosabban közös lelkünket, a Végtelen Világ Malhutját. MI felfedezzük a Sechinát és a Teremtőt minden fölött együttesen uralkodva, ahogy az írva van: “Ő és az Ő Neve az Egy”.
Ez az a szándék amellyel rendelkeznünk kell, amikor a Zohár könyvét olvassuk.
hzs
