A gonosz jónak látása
A Zóhárban, a „Ki Tissa” fejezetben a 16-os bejegyzés: „Mindazokra, akik mérgesek lettek rád, szégyen rájuk és nem fogják őket tisztelni.” A Teremtőnek az a sorsa, hogy jót adjon Izraelnek, amit az igazság prófétáin keresztül kimondott, és amiért Izrael annyira szenvedett a száműzetésben. Ha nem lett volna mindaz a jó, amit vártak és láttak, képtelenek lettek volna elviselni és kiállni a száműzetést.
Ez azt jelentik, hogya személy nagyobb vágyat szerez meg a korrekcióra, azt „Izra-elnek” hívják, (egyenesen Istenhez), a jóság várásával és a bőséggel, ami később jön. Sőt mi több, ez a vágy még erősebbé is válik, amikor kezdeti kapcsolatra tesz szert azzal a jósággal.
A mi világunkban, úgy tűnik, hogy egy ember úgy érzi, ő tudja, hogy a szenvedésért később jutalom jár. De a spiritualitásban nem ez a helyzet. Ott egy embernek nincs pszichológiai megnyugvása abból, hogy a gonosz jóvá fog változni. Aki kabbalát tanul, az másként viszonyul ehhez. Amikor egy illető az igazság útján van, tudja, hogy a gonosz azért van ott, hogy segítsen megszerezni a jóságot. Úgy látja, hogy a gonosz valójában benne van és ki kell javítania, ahelyett, hogy egyszerűen elviselje. Ekkor a gonosz érzete helyett, ő jóságot érez.
Egy illető nem vár egy szerencsés sávra, hogy egy rosszat kövessen, de tudja, hogy a „szerencsétlen sáv”, amit megtapasztal, ez a gonosz feltárulása önmagában, amit fel kell tárnia és korrigálnia kell. Ezen a módon jóságot ér el önmagában. Nem arról van szó, hogy szenvednünk kell és a jutalom jönni fog, vagy erőfeszítést tesz és fizetséget kap érte. Inkább a korrekció teljesítésével a „gonosz hajlamot” „jó hajlammá” változtatja és ez a díj.
Ezért van az, hogy a személy örül, ha a „gonosz feltárul” – mert ez munkát ad neki, hogy kijavítsa. És köszönhetően ennek a munkának elnyeri a spiritualitást, a Teremtőt, és az adakozás tulajdonságát. És minden ugyanott történik: az élvezet utáni vágyban.
