Dr. Michael Laitman

Spirituális összeolvadás

A spiritualitásban a „kölcsönös egymásba foglalás” az egy olyan cselekedet, melyet a Teremtőtől érkező erő hajt végre. Bár tulajdonságaink egymásra hangolódnak, a kölcsönös egybeolvadás nem történik meg magunkon kívül, mivel azt lehetetlen a mi szintünkön elérni. Én nem vagyok képes két tulajdonságot magamhoz venni, és összeolvasztani őket egy tányéron az előttem levő asztalon. Fel kell, hogy emeljem azokat a Forráshoz, ahol képesek egymásba olvadni egyetlen egységgé a Teremtőben. Ott tudok csak kölcsönös egymásba olvadásukon dolgozni.

Az a vágyam, hogy ezeket a tulajdonságokat magamba foglaljam, ebben a világban létezik. Azonban annak érdekében, hogy létrehozzam kölcsönös egymásba olvadásukat, azokat az adott szint eredetéhez (Keter) kell felemeljem, és ahhoz a helyhez kell kapcsolnom őket, ahol egy egészként léteznek. Ez nem egy olyan materiális egység létrehozása ahol néhány atom egy molekulává áll össze, és valami anyagot hoz létre kémiai reakció eredményeképpen.

A spirituális egységre lépésben semmi nem marad meg a jobb és bal vonalakban. A középső vonal az egy teljesen új jelenség. Az nem részben a jobb és részben a bal vonalakból áll. Ehelyett a kölcsönös egymásba olvadás egy új tulajdonságot hoz létre, mely felülmúlja azokat a tulajdonságokat melyek alapján létrejön.

Az élvezet iránti vágy (mely a szűrőhöz kapcsolódik) és a visszavert Fény (az adakozás iránti munka történő szándék) úgy van lefestve, hogy a vágy van alul, és a szűrő (az adakozás iránti szándék) felül, mintha a vágy és a szándék elkülönülve léteznének. Úgy vannak lefestve, mintha két különálló komponensről beszélnénk, és nem egy egészről.

Azonban ez a magyarázat csak azért van ilyen módon megadva, mert a mi világunk kifejezéseit használjuk. A spirituális világban a szándék és a vágy arra van kényszerítve, hogy teljeden elválaszthatatlan, öszzekapcsolódott, és összegabalyodott állapotban legyen egymáson belül. A szándék képes teljesen megváltoztatni a vágyat azáltal, hogy azt a megszerzés, vagy az adakozás irányában használja.

Ennél fogva a munka, melyet a „harmadik napon” végzünk abban rejlik, hogy összeolvadunk egymással, és egy közös testet hozunk létre. Minden személy elvégzi belső munkáját, hogy egyesíti tulajdonságait a jobb és bal oldalakról egy egésszé a középső vonalon keresztül, ezáltal a Teremtővé válva gyakorlatilag.

Végül is mindezen ellentétes dolgok forrása benne helyezkedik el, ahol mindezek teljes egységben léteznek. Ezért van az, hogy a „harmadik napon”, ahogy felemelkedünk a Teremtőhöz a Teremtővel szemben álló spirituális tulajdonság fel lesz fedve, mely az olyan spirituális tulajdonságok, mint Sechen halála.

hzs

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

77 queries in 5,512 seconds.