Dr. Michael Laitman

Engedjük, hogy a Zohár a lelkünk mélyére vigyen minket

A Zohár csak egy személyről beszél, melyben a teljes világ megtalálható. Ez a személy mindegyikünk. Amikor mi a valóság érzékeléséről tanulunk a Kabbalában, megtanuljuk, hogy minden ami úgy tűnik, hogy rajtunk kívül van, az igazából bennünk helyezkedik el.

Ez a hatalmas világ, beleértve a természet kövületi, növényi, állati és emberi szintjeit körülöttünk, igazából az emberen belül van. Mindezek a dolgok tulajdonságok, és erők a személy lelkében, mely dolgok látszólag kívül helyezkednek el, de igazából belül vannak.

Amekkora mértékben a személy fejlődik, a világ teljes képe, melyet maga körül lát, egyre illuzórikusabbnak tűnik számára. Ezért világunkat valótlan, vagy elképzelt világnak hívjuk, és az egész valóságunkat álomnak hívjuk.

Például jelenleg József történetét olvassuk, aki Egyiptomban van a Fáraóval együtt, és arról hogyan érkeznek meg József testvérei, és ő hogyan üdvözli őket. Ahogy mi ezt olvassuk, meg kell értsük, hogy mi a lelkünkben található erőkről olvasunk, mely minden egyes személyen belül létezik, függetlenül annak nemétől, korától, vagy nemzetiségétől.

Ugyanazon erők léteznek mindegyikőnkben, mivel a Teremtő egy hatalmas vágyat teremtett az élvezet iránt, mely a tíz Szfirából áll, melyek mindegyike ezek után még tíz Szfirát tartalmaz, és így tovább egészen a végtelenségig. Ez a vágy széttörik, és hatalmas mennyiségű darabokra szakad, melyek eltávolodnak egymástól. Mindezek a különálló lelkek, ahol mindegyikőnk a saját maga személyes lelkét tartalmazza magában.

Ennél fogva minden egyes személy mindenki mást magában tartalmaz, mivel tíz Szfira létezik benne, és annak mindegyik része hozzákapcsolódik a közös lélek tíz Szfirájához, és minden egyes személy lelkének tíz Szfirájához. Ebből az következik, hogy minden ami a Kabbala könyvekben le van írva mindegyikőnkről szól – minden egyes személy lelkéről.

Ennél fogva amikor mi a Zohár leírását olvassuk valamiről, ami látszólag rajtunk kívül történik, mint történelmi események, természeti, emberi és állati leírások, azt nekünk a belső szinteken kell interpretálnunk. Mindezek a történetek arról beszélnek, mi is történik magunkon belül – az én lelkem erőiről, a vágyaimról, tulajdonságaimról, melyek ellentétesek egymással, vagy össze vannak kapcsolódva egymással bizonyos viszonyokon és számításokon keresztül.

Nekem be kell hatolnom a lelkem belső rendszerének tanulmányozásába, mivel annak megismerésével, és megvalósításával vagyok képes látni a Teremtő tulajdonságait és erőit, melyeken keresztül Ő engem befolyásol. Őt én magamon belül látom majd, ahogy aktivizálja összes erőimet.

Ennél fogva amikor a Zohárt olvassuk, magunkon belülre kell koncentráljunk, megpróbálva látni a lelkünk erőit minden szó mögött.

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,116 seconds.