Dr. Michael Laitman

A Fény annak ellentétén keresztül tárul fel

A Zóhárban a Ki Tissa (Amikor veszel) fejezetben a 81-es bejegyzés: …  Olyan dolognak, ami  közzétételt, későbbi feltárást igényel, először egy olyan helyre van szüksége, ahol elrejtőzhet, és elfedhetik azt. Először a szem elől elzárva kell lenni és aztán az iparos megmutatja a termékét. Így ami később kell, hogy elrejtve legyen, először fel kell hogy tárulkozzon. Ez azért van így, mert „az Isten ellentétesnek teremtette őket”. Minden ami a szentség fokozatain belül létezik, az ellentéte a Sitra Ahrában (tisztátalanság) is jelen van.

Minden az ellentétén keresztül tárul fel;a Fény előnye a sötétségen keresztül jelentkezik. A Teremtő ne tudja feltárni magát a teremtménynek, amíg a teremtmény fel nem tárja az ellentétes formáját és az ellentétes formából meg nem tanulja, mi a közvetlen forma.

Csak a sötétséget tudjuk megfigyelni. Fekete betűket olvasunk egy fehér háttér előtt, ez azt jelenti, hogy azt érezzük, ami hiányzik. Amit feltárunk az nem a Teremtő, hanem az, hogy Ő nincs jelen. képtelenek vagyunk feltárni az Ő tulajdonságait. A teljes munkánk abból áll, hogy az ellentétes oldalból tárjuk fel ŰŐt, ahogy an Mózesnek mondta: „Láthatod a hátamat, de az arcomat nem láthatod.”

Ezért van az, hogy egy ember, aki tényleg el akarja érni a feltárulkozást, a hitének túl kell mennie az érveken, és el kell érnie az adakozás tulajdonságát, a Binát. Viszont képtelen feltárni ezt az adakozás erejét, mert nem érzi azt. Csak úgy tudja feltárni azt, hogy érzi magában a hiányt, az ő sötétségén, egoista vágyán keresztül. Ez a hiány az adakozás szüksége. Az ellentétből kell feltárnunk azt, mert mim mindig a sötétség felől érkezünk, az egoizmus oldaláról és az ellentétet látjuk meg mindenben. A spirituális világ feltárulásakor azt fogjuk mondani: „Láttam a kifordított világot.” Nem is fogjuk fel, mennyire ellentétesek vagyunk a spiritualitással.

cst

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,121 seconds.