Képzeljük el, hogy mi mind egy ember vagyunk
Jelenlegi szintünkön, nem szükséges belemerülnünk a részletekbe, de egyszerűen együtt kell dolgoznunk, a közös spirituális edényünkkel dolgozva, amihez mindenki hozzáadja a saját részét. Amikor magasabb szintekre emelkedünk, pontosan tisztáznunk kell, melyik részünket kapcsoljuk össze, ugyanúgy, ahogy az emberi testben, ahol szövetek, anyag és sejtek csatlakoznak egymáshoz. A szervek kapcsolódnak, felfedezik a megfelelő funkcióikat, és megfelelő dolgokat adnak a többi szervnek.
Most viszont csak a vágyaink egyesítéséről beszélünk egy cél felé. Csak egy dologra kell figyelnünk: Mi mind fel akarjuk tárni a Teremtőt, és csupán azért karjuk ezt, hogy jól érezzük magunkat. Kölcsönös adakozást szeretnénk elérni, ahol Ő fog adni nekünk, és mi fogunk adni Neki és egymásnak is. Ez az a rend, ahogyan a spirituális „kádunk” életre kel és fenntartja magát. A kádon belül, egy élőlényként fogunk létezni, anélkül, hogy el lennénk választva egymástól.
A Fénynek egységes egésszé kell kovácsolnia minket ahol az egész „én” megszűnik. Mindegyikünk a saját vízcseppjét hozzáadja a kádhoz, senki sem fogja tudni, hogy melyik csepp tartozik hozzá, mert minden közös. Akkor az egón túli kölcsönös kapcsolatunk elkezdődik. Egy rész egyesül a másikkal, mintha életerővel töltött artériák lennének egy élő szervezetben. Az élet a testben olyan mint a Végtelen Világ Malhutja: a Malhut Fénnyel van megtöltekezve és az élete közös, a kölcsönös adakozáson alapul, a részei között és a Teremtő között.
Képzeljük el, hogy mi mindannyian egy ember vagyunk. Mi vagyunk a szervei, és szeretnénk ha élne ez a személy, mert az életével ő örömet ad a Teremtőnek. Ekkor elkezdjük feltárni, hogy nem csak valami lecsatlakozott rész vagyunk, mint az agy része például, hanem úgy vagyunk az agy részei, hogy minden szervben jelen vagyunk egyszerre. Hogyan máshogy lennénk képesek törődni a többiekkel? Minden sejtben és csontban van egy agyrész, és ugyanígy mindenkiben benne foglaltatunk kivétel nélkül. Elveszítjük az egyéni identitásunkat, de másik részről több lehetőséget nyerünk, hogy másokra gondoljunk az egónkon túl, miközben az egónk új módokon tárja fel magát.
