Dr. Michael Laitman

Amit a Zohár tanít nekünk

Mit tanít nekünk a Zohár? A Kabbala tudományából tudjuk, hogy a Teremtő egy vágyat teremtett, amiben az összes további fejlődés megtörténik. Ez az egy vágy nagy mennyiségű egyéni vágyat foglal magába, egy egységes rendszerré szerveződve, amit „Ádámnak”, a közös léleknek nevezünk.

Ekkor a programjának megfelelően, a Teremtő elkezdte lerombolni a kapcsolatot ugyanazon vágy részei között. Így ők elkezdték elveszíteni a kapcsolatot egymással, és mint egy beteg szervezetben, a szervek elkezdtek nem megfelelően együttműködni egymással. Ahhoz az egyensúlyvesztett állapothoz, amiben a szervezetünk létezik, ha beteg, tüneteket tapasztalunk, mint megnövekedett vérnyomás vagy láz, vagy kémiai változások a vérben. Ez egy betegség, ahol a szervezet képtelen egyensúlyba hozni önmagát.

Miért cselekszik a Teremtő így a lelkekkel? Azért hogy érezzük, hogy romlottak vagyunk és kijavítsuk azt. A romlottság betegsége a köztünk lévő kapcsolatban, mint az egységes rendszer részeiben, egy kezdeti állapothoz vezet minket, amikor kevésbé és kevésbé érezzük magunkat egymáshoz kapcsoltnak. Ez a veszteség köztünk 125 foknyi távolságra lök el minket a végtelenségtől, egy olyan állapotba, ahol a kapcsolat teljesen megszűnik. Sőt mi több, a 125 fokon történő süllyedés közben, a „Pársza” szintjén (megosztottság), egy még nagyobb romlottság jelentkezik, és a pozitív kapcsolat helyett ami egykor megvolt, negatív kapcsolat jelenik meg. Ennélfogva minden ember másokat akar felhasználni a saját hasznára. A szervezet nem pusztán meghal, de még fel is emészti önmagát.

Ez az alászállás a megszerzés érdekében és mások kihasználása felé addig folytatódik, ameddig egy olyan állapotot nem ér el, amikor teljesen elveszítjük a kapcsolatot egymással, az adományozás pozitív kapcsolatát és a megszerzés negatív kapcsolatát is beleértve. Egy olyan állapotban létezünk ami teljes ellentétben áll a spiritualitástól minden tudással és felfogással ellentétben, ami az egymástól való elválasztottságunk eredménye.

Ennélfogva, amit „evilágnak” érzünk, ez egy képzeletbeli valóság. Miért képzeletbeli ez? Mert a Teremtő pontosan azért hozta ezt létre, hogy ebben az illúzióban megmutassa nekünk, hogy milyen az, ha ő nincs jelen. Megkaptuk a lehetőséget, hogy megértsük, hogy ki kell javítani a kapcsolatot közöttünk. Addig a mértékig, ameddig a kapcsolatunk növekszik, a lelkünk felemelkedik pusztán evilágunk érzetétől odáig, ahol a Végtelen Világ létezik. Ez az újraalapítása a köztünk lévő kapcsolatnak egy felemelkedést hoz létre.

Ebből az okból, addig a mértékig, ameddig el tudjuk képzelni az állapotainkat a többi lélekkel való kapcsolatban (a teremtés összes egyéni részeivel együtt), egy nagyobb elfogadottságára számíthatunk a Zohárnak. Végül is, a Zohár könyve a végtelenség szintjéről íródott. A Zohár könyvének írói a 125 fok magasságából írták azt meg, ahol mind összekapcsolódtak. Ugyanígy, amikor a Zohárt tanuljuk, éreznünk kell a vágyat arra, hogy kapcsolódjunk egymással. Nincs szükségünk különleges trükkökre, de csak emlékeznünk kell rá, hogy minden az egymással levő kapcsolatunkon belül kerül elérésre.

Valójában a Zohár csak a lelkek egyesítéséről beszél. Megmutatja a kapcsolatunkat az általános rendszerrel, amit „Ádámnak” hívnak, az összes lélekkel, és hogyan tudjuk mindegyiküket egy korrigált, egészséges, és helyesen funkcionáló rendszerré összekapcsolni. Ez az egyetlen dolog, amiről a Zohár beszél.

cst

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

66 queries in 0,719 seconds.