Dr. Michael Laitman

A valódi oka annak ami velünk történik

A Kabbalisták mondják nekünk, hogy az ember egy integrális része  természetnek, és teljes mértékben kormányozva van általa. A világ paraméterein belül nem szabad kihangsúlyoznunk az emberek külső akcióit, vagy „okoknak” tekintenünk őket, mert minden akció ezen a világon csak az életüket irányító erők hatásai vagy következményei.

Az igazi függetlenség egy személy számára a spirituális felemelkedésben van, mely az adakozás és szeretet megkapásának folyamatán keresztül merül fel. Ez azt jelent, hogy hasonlóságot akarunk a Teremtővel, amit a Felső Szabályozó Erők vonzásának Kabbalista módszerével érhetünk el, amit  „Körülvevő Fénynek” is nevezünk. Más szóval nincs erőnk, hogy ezt magunk érjük el, csak a Teremtő és Fényének segítségével érhetjük el.

Történelmi példák mutatják, hogy a természet hogyan irányítja az emberi lényt és a társadalmat, mint egy egészet, azáltal, hogy módosítja a környezetet. Például, az utolsó jégkorszak alatt ( mini jégkorszak  i.e.1650-1720) amikor a csökkent naptevékenység eredményeként egész Európa jéggel volt beborítva, több fordulat és zendülés zajlott le. Ez a dolog a világ több részén egy időben fordult elő. De az igazság az, hogy csak az emberi vágy produkálhat ilyen szigorú választ a természettől a fizikai földi szinten, létrehozva ezáltal adekvát feltételeket a személy és a társadalom továbbfejlődéséhez.

Szóval csak a mi belső előrehaladásunk és a Kabbala külső  terjesztése (a korrekció módszere) képes arra, hogy felismertesse a társadalommal, hogy nemcsak hogy az evilági önmegjavítás nem működik, hnem hogy igazi javulás csak úgy lehetséges, ha bevonjuk a természet erőit –a Teremtőt és az őt „Körülvevő Fényt.”

ft

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

77 queries in 1,091 seconds.