Az ember a mozdulatlan természetből született
Miért lett az öt világ, Parcufok, Szfirák végtelen számú egyedi részlettel megteremtve? A Végtelen Világ Fénye bele kell, hogy öltözzön ebbe az egész rendszerbe. Legyengül, több fokozatba számos kombináción és egyesülésen keresztül szétoszlik, hogy befolyásolja az öröm kapásának vágyát, ami egyedül nem más, mint az anyagi vágy. Más szavakkal önmagában az anyagnak nincs formája: inkább az összes formája a Fény lenyomata.
A Fény meghatározza az anyag fejlődésének teljes fejlődését, részekre osztva azt és különféle formákat adva neki, mint férfi és női, magas és alacsony, ugyanígy többféle szín és számos minőség. Természeténél fogva a vágy anyaga homogén; minden változást a Felső Fény hoz benne. Ugyanolyan ez, mint a gének, amik a teljes szervezet fejlődését meghatározzák. Így a Fény hatására, a részek teljesen ellentétes tulajdonságokat növesztenek a homogén anyagból, egymás kiegészítéseit.
A legfontosabb osztás, amit a Fény megtesz az a férfi és női részekre való osztás (pozitív és negatív), ami lehetővé teszi ezeknek az anyagrészeknek, hogy egyesüljenek egymással és életet nyerjenek az anyagon belül. Ez azért jöhet létre, mert az anyag elválasztódása a Teremtővel való egyenlőségre emeli azt és a teremtmény az anyagon belül emelkedik fel. Amikor a férfi és a női részek egyesülnek értelmet nyer a „Teremtő” és a „teremtmény” fogalma. A modell megjelenik benne, és egy személy elkezd gondolni rá.
Egy személy belső szerkezete megváltozik, és agy minden részt magába foglal, amik jelen vcannak a Teremtőben, kezdve azokkal a részekkel, ami a teremtményben van a Teremtővel való kapcsolatban, és ami az Ő ellentéteként létezik. És akkor az illető elkezd dolgozni a harmadik (középső) vonallal, ami azt jelenti, hogy ebből a két rendszerből, ami egy emberen belül létezik, az illető dolgozni kezd azon, hogy a Teremtőhöz hasonló legyen, a személy saját döntésének megfelelően.
A Fény ami az öt világon keresztül érkezik, és dolgozik az anyagon, megteremti az egész környezetet. Nincs más a mozdulatlan anyagon belül, mivel képtelen önmagától bármiféle cselekedetre. Így a kezdetektől, meg kell teremtenünk a képességet, hogy érezzünk és válaszoljunk a minőségekre, amik a Fényt tartalmazzák.
Nem értjük a munkát amit a Teremtő végez az elsődleges anyagunkon (Homer ha-Juli). A Fény (a Teremtő hatása) keresztül kell menjen az egész rendszerén a világoknak, hogy teljesen egyenlő dolgot hozzon létre a Teremtővel, az alaktalan és nem megfelelő anyagból.