Mikor fogjuk eltüntetni a varázslatot, amit a mi életünknek hívunk?
Az egész életünk egy varázslat, egy nagy megtévesztés. Az egoista vágy folyamatosan manipulál minket, arra kényszerítve, hogy dolgozzunk neki. Mindeközben, szerelmesek vagyunk ebbe a tisztátalan vágyba, és valójában vágyunk rá, hogy becsapjon minket.
Hazudik nekünk az utunk végéről, örömöt ígér nekünk, és Fényt ha odaérünk. És útközben úgy tűnik, hogy kapunk valamiféle élvezetet. Bár nincs másunk, mint üres ígéreteink, élvezzük őket. Arra gondolunk, hogy mit fogunk nyerni, és érezni kezdjük, mintha jelenleg birtokolnánk azt. Öröm szikráit adja ez nekünk, és reményt ad.
Viszont nincs Fény ezek mögött a szikrák mögött, mert a Fény nem ereszkedik le a Pársza alá, a határ alá, ami az Acilut világát elválasztja. A Fény onnan ragyog nekünk és felébreszti ezeket a szikrákat, hogy reménykedjünk benne, hogy meg fogjuk kapni a Fényt. És ez az egész életünk során így történik.
Bár mindig elszáll az illúziónk, és sosem látunk Fényt, csak a szikrákat, nincs más választásunk, mint keresni őket, hogy élvezetet érezzünk. Úgy reméljük, jobban fogjuk érezni magunkat, ha kicsit több pénzt keresünk, híresebbek leszünk, hatalmunk lesz, ételünk lesz, vagy szexet kapunk. És így mindig az úton vagyunk, minden reményünkkel, ami a jövő felé irányul. De a pillanatban, amikor a Fénynek le kellene jönnie a szikrába, nem jön, és minden azonnal eltűnik.
Ebből áll az egoista vágy munkája: öröm ígéreteivel vonz minket, folyamatos vágyat kelt bennünk, hogy az úton legyünk, arra gondolva, hogy élvezzük azt. De sosem érünk el valódi boldogságot. Csak csalódást érünk el és minden eltűnik.
Az anyagi világban egy ember teljes élete a jövő felé irányuló reményekből áll, és ő ezt úgy értelmezi, hogy ez a boldogság. Hisz benne, hogy mindenféle egoista öröm rá vár, és próbál nem gondolni a sötétségre és a halálra, ami rá vár.
Viszont a ma emberisége, egy olyan szintre ért, hogy elkezdheti megérteni az egoista ígéretek megalapozatlanságát. De ebben az esetben, mit tegyünk? Végül is, nem tudunk csupán a reményre alapozva élni tovább! Nem hiszünk már a szocializmusban, vagy a csodálatos jövőben, ahol mindenki boldog lesz.
Ennek eredményeképpen, depresszió és kiábrándultság lesz az általános jelenség: mégis élnünk kell valahogy. Emiatt az emberek még többet hazudnak maguknak. Szabadon sétálnak egy részeg bódulatba, hogy a hitre kényszerítsék magukat. Az összes tömegmédium csatorna ennek érdekében dolgozik; ez egy világméretű varázslat, amit a társadalom tart fenn. Ez addig fog tartani, amíg a hazugság egy törésponthoz nem ér, és azon túl képtelenség lesz tovább folytatni azt.
