A Teremtő megteremtése a törésből
Az edények összetörése egy elképzelt valóságot, teret és távolságot teremt. A Malchut részei eltávolodtak egymástól a közös lélek törése eredményeképpen. Ebben a térben, annak részei között vagyok képes megkülönböztetni magam és mások között, azok között akik közel vannak hozzám, és azok között akik távol vannak. Ezen a szférán belül én elképzelem az elválasztott részek közötti távolságot, mely részek nem állnak össze egy egységgé.
Ezáltal a törés eredményeképpen érzem ezt a valóságot. Ha egy ilyen valóság nem létezne, nem lennék képes azon munkálkodni, hogy közelebb vonjam és magamhoz kapcsoljam a többieket. Nem lenne meg a lehetőségem, hogy valamit is megértsek megszerezzek. Végül is a teljes megértésem abból az aspirációmból származik, hogy megtanuljam: “Mi ez?”. És akkor közelebb vonom magam ahhoz a tárgyhoz, jelenséghez, mely érdekel engem, mint ahogy a kisgyermek aki mindent szájába tesz, legfejlettebb érzékéhez, annak érdekében hogy azt megízlelje.
Mivel a törés létezik, én először is önző módon vágyok arra, hogy a különálló részeket magamhoz csatoljam, és utána már az adakozásban próbálom őket összekapcsolni. Hogyha önző módon akarok velük összekapcsolódni, akkor csak belső érzéseimet akarom megszerezni. Azonban amennyiben adakozásban akarok a többiekkel egységre lépni, azáltal megszerzem azt a Fényt, mely a törés alatt illant el. Én a köztünk levő teret akarom kitölteni a Fénnyel.
Én a Teremtő képmását építem fel azokon a vágyakon (Kelim) belül, melyek távol állnak egymástól. Én ezt az üres teret töltöm meg Visszavert Fényemmel. Ez azt jelenti, hogy én építem fel a Teremtő képmását. Ennél fogva a Teremtő (Bore) az “Jöjj és Láss” (Bo-Re), mivel én teremtem meg Őt.
hzs
