
A vágyaink nem a sajátjaink
Kérdés:
Hogyan tudom egyszerre kitölteni a vágyamat, hogy örömöt kapjak, és másfelől, magamat a Teremtővel azonosítani? Az egyik ellentmond a másiknak.
Válaszom:
Meg kell értened, hogy az öröm kapásának vágya két tulajdonságból ered: az adományozásból és a megszerzésből.
Ha valaki csak egy tulajdonságban létezik, akkor ő egy „rabszolga”, és ebben az esetben meg sem érti a cselekedeteit. Épp mint bármilyen „utcai” ember, aki a vágyait egyszerűen követi, mint bárki más, úgy hiszi, hogy ezek az övéi egész életében, ameddig meg nem hal.
A Teremtő vágya beteljesedik akkor, amikor egy személy eléri a feltételét, hogy egy új vágy, az adományozás vágya megjelenik az általános mindennapi vágyai között. Csak ezután ezen az adományozásra irányuló vágyon keresztül a teremtmény elkezdi érzékelni a Teremtőt.
Ugyanez történi velünk; elkezdjük érezni, hogy a cselekedeteinken túl van Valaki aki cselekszik bennünk. Ez a két érzékelés lehetővé teszi számomra, hogy felismerjem, hogy a vágyaim valójában nem a sajátjaim, de inkább Őhozzá tartoznak, és Ő az, aki a kezét rám helyezte, és mindenféle változásokat idéz elő bennem, amit egyszerűen muszáj követnem.
Ezen a ponton kétféle nézőpontból szemlélem a saját állapotomat:
1. Felismerem, hogy Ő cselekszik bennem, és ezt hívom az „én természetemnek”.
2. Keresem: Mi a szándéka? Mit szeretne? Miért teszi ezt velem?
Más szavakkal az első állapot végén (Alef), elkezdünk érezni Valakit, aki teremtett; érezni kezdjük a gyökér vagy zéró állapotot (Sóres). Ezen a ponton az Alef fázis elkezd átformálódni a Bet állapottá (második állapot), ami az adás, adományozás állapota.
Most mindannyian az Alefből a Betbe megyünk át. Az átmenet teljesítése attól a fokozattól függ, ahol érezzük a Teremtőt, aki bennünk cselekszik. Ettől a pillanattól kezdve rá kell jönnünk, hogy az összes vágyunk nem valójában a sajátunk. Amikor azt érzem, „szomjas vagyok” rögtön rá kell jönnöm, „EZ hibás! Nem én vagyok az, aki szomjas!”
Ez azt jelenti, hogy minden szinten a vágyam fölé kell emelkednem, és így összekapcsolódni a Teremtővel, aki a vágyaimon belül van jelen. Ezek fölé emelkedem, és erőfeszítést teszek rá, hogy kitaláljam, hogy mit szeretne tőlem. Ezek után, azt tehetünk amit csak akarunk a vágyunkkal, de csak miután megfigyeltük őket, felfogtuk őket, és döntésre jutottunk, és aztán továbbhaladunk.
Kifejlesztem az érzést, hogy a Teremtő az, aki elindítja a vágyaimat önmagamban, és én az vagyok, aki automatikusan követi őket. A gátolja a megértését, hogy Ő jelen van bennem, és Ő az, aki felbujtja a vágyaimat és aztán betölti őket.
„ Hol vagyok én ebben a képben?” Így kezdi az ember megérteni az életét annak teljességében és rájön, hogy nem lehet őt megítélni vagy jutalmazni, és hogy számára pokol vagy paradicsom sem létezik, egyáltalán semmi.