A mélység Sötétség és Fény között
Négy állapot vagy fázis van a kapcsolat szintjén közöttünk, amikor a közös lélek edényét (Kli) felépítjük, hogy a Fény korrigálja azt. Csak az utolsó fázisban, érjük el az egész teremtés teljes mélységét a kezdetektől a legvégéig és a végétől a kezdetéig. Mindez a lelkek közötti kapcsolat mélységében lesz elérve.
A lehetőség, hogy elérjük a teremtés teljes mélységét a közös lélek törésének a következményeként tárul fel. Azelőtt, a törés előtt, kapcsolódtunk egymáshoz; bár nem volt elérés vagy megértés ebben a kapcsolatban; nem volt meg benne a teremtés lényegének felfogása. Csak a törés után tárult fel a mélység, a rés, a valóság vagy a lelkek részei között. A mélység feltárulásával együtt, a lehetőség is megjelent, hogy megértsük ezt a kapcsolatot és a korrekciót, amiben az megjelent.
Ahelyett, hogy természetes kapcsolatunk lenne, amit a Fény lehetővé tett a törés után, a töréssel és az ellentmondásnak és a gyűlöletnek feltárulásával, most már alapunk van megvalósítani a kapcsolatot ezen feltárulkozások során, és a korrekció megtörténik a feltárt gyűlölet fölött.
Azzal, hogy összekapcsoljuk a lelkeket, feltárjuk az Aviut-ot (lelkek durvaságát) a közöttünk lévő kapcsolatban. Kijavítjuk azt, és ez az Aviut Zakuttá válik (a vágy tisztaságává).
Ez alatt a folyamat alatt, ahogyan feltárjuk a gyűlöletet közöttünk, és a kapcsolatot afelett, elérésre fogunk jutni. Akkor teljesen érezhetjük a mélység sötétjét ami a vágy negyedik állapotának során (Aviut) létezik közöttünk, ahogyan a kapcsolatot, szeretetet, és a Fényt, amit fentről idézünk meg, ami a vágyak tisztasága (Zakut).
Ez a mélység a sötét és a Fény között feltárul a közöttünk lévő kapcsolatban, és ezt hívjuk a spirituális világ megszerzésének, a Teremtőnek, vagy a teremtés gondolatának. Ekkor érjük el az önkiteljesedésünket.