Dr. Michael Laitman

Átalakulás a spirituális állapotokon keresztül

Ha helyesen cselekedtél a jelenlegi állapotodban, azaz „gyakoroltad a Tórát” és ezért magadra vonzottad a szükséges Fényt, akkor az állapot, amit elhagytál a „síroddá” válik és a helyén egy új állomás fog megjelenni. Valójában az új állapot ugyanaz mint a régi, csak sokkal nagyobb mélységben. Ez azért van így, mert amikor elérjük, sokkal nagyobb szintű tisztázódást tapasztalunk, ami még erősebb Fényt vonz magához. Amíg a Végtelen Világ Malhutjában maradunk, folyamatosan feltárjuk a világokat egymás után, az öregebbekről az újabbakig. A fokozatos haladás folyamata feltárja számunkra az egész Univerzumot. Már mindannyian jelen vagyunk ebben az Univerzumban, csak nem látunk ebből sokat.

Hogy ezt megtegyük, erőfeszítéseket teszünk. „Elég erőfeszítés megtételét” jelenti, hogy képesek vagyunk az előző lépcsőfokról ellépni, és a következőbe átalakítani azt. Nem fogunk magunktól emelkedni, hacsaknem dolgozunk rajta keményen. Honnan fog ez jönni? Fejlesztenünk kell magunkat, élesítve a látásunkat és felfogásunkat.

Ha mind jelen vagyunk a Végtelen Világban jelen pillanatban is, miért nem látjuk azt? Miért látjuk ezt a világot ahelyett? Ez ezért van, mert nincs meg a helyes vágyunk! Azért hogy fejlesszük azt, több Fényt kell magunkra vonzanunk. Csak akkor kezdjük érezni a Végtelen Világot.

Ahhoz, hogy magunkra vonzzuk a Fényt, csoportra van szükségünk. A csoport az, amit úgy hívunk „a Tóra gyakorlása”. Ez a helyzet mindig megjelenik, akárhányszor egyik szintről a másikra lépünk át. Ahogy írva van, amikor egy ember meghal, a Magasabb Bíró azt kérdezi tőle: „Gyakoroltad a Tórát? Vártad a megváltást?” Az igazi jelentése ezeknek a kérdéseknek: „Megtaláltad a helyes módszert, hogy elérd a helyes célt?”

Ha a helyes kérdés jelenik meg bennünk, ha a helyes vágy alakult ki, akkor a következő szakasz fel fogja magát tárni. Ha nem, akkor „meg fogunk halni”, és nem lesz „sír” amibe temettek volna minket. Ez azt jelenti, hogy nem fogjuk elérni azt az állapotot, amikor érezzük, hogy megvan a sír, ami szükséges a következő szintre történő megszületéshez. Ennek eredményeképpen képtelenek vagyunk meglátni a következő állapotunkat, ami megszül minket.

Amikor az előző szintet teljesítjük, elhagyjuk azt. Ezt hívják „sírnak”. Ez egyáltalán nem ijesztő! Imádkozzunk, hogy a Teremtő azonnali átalakulásokat adjon nekünk.

cst

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,217 seconds.