Dr. Michael Laitman

A Fény lehelletét érezni

Kérhetjük a Fénytől az összes szükséges korrekciót és kiteljesedést. Minden, amit képesek vagyunk elképzelni már létezik a Fényben, mivel az a mi forrásunk, ami megteremtett minket.

Amikor magunkra vonjuk a Fényt a cselekedeteinken keresztül (tanulás, csoportmunka, Kabbala terjesztése), a Fény elkezd dolgozni rajtunk, és egy idő után úgy érezzük, hogy valami ismeretlennel állunk szemben. Ez azt jelenti, hogy a Fény megjelenik nekünk; bár nem látjuk, érezzük, érezzük a lélegzetét (Ruach) rajtunk. Ekkor bizonyos cselekedeteket hajtunk végre, mivel tartunk tőle, hogy elveszítjük a Fény érzetét.

Attól való félelmünkben, hogy a Fény szertefoszlik, elkezdünk kiépíteni egy kapcsolatot vele. Ez egy adakozó kapcsolat a Fény felé, ami tudatja velünk, hogy ha nem akarjuk elveszteni, adakoznunk kell. Folyamatosan ellenőrizni kezdjük magunkat, arra törekedve, hogy megtartsuk a szándékunkat és a tulajdonságokat, amik kivezetnek az egónkból. Ekkor érezzük a Fény jelenlétét, vagy körülöttünk, vagy bennünk.

Így kezd egy ember „árnyékot” építeni a belső, természetes megszerzésvágy köré. A fény egy gyakorlatot végez rajtunk, és látszólag ezt mondja nekünk: „Szeretnél érezni engem? Akkor ezt kell tenned. Egyébként eltűnök belőled…” Ez a játék fokozatosan megtanítja az embert, hogy hogyan maradjon az „árnyékban”, ameddig az nem lesz a második természete.

Miután megszereztük a második természetet, a személy már az „árnyékban” akar maradni; érzi, hogy ez egy különleges állapot, a személyes számításai fölé emelkedés. Így valaki a „Lo Lismából” a „Lismába” jut. Látja, hogy ebben az állapotban végtelenség és tökéletesség van, azaz ez jó neki. Értékelni kezdi magát az állapotot, a szeretet és mások felé adakozás tulajdonságát.

Ezt a Fény ezen a játékon keresztül teszi meg velünk, amikor közel jön, és eltol minket, árnyékot idézve a Fény oldaláról és az ember oldaláról. Először az ember elzárja az egoista vágyát, aztán a Fény zárja el magát, lépésről lépésre. Egy ember így építi fel az anti-egoista ernyőjét (Maszah).

cst

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,146 seconds.