A sötétség körvonalain keresztül ölt alakot a megváltás
Amikor elkezdünk Kabbalát tanulni, gyakran nagyon inspirál minket és felemel, hogy ég bennünk a vágy és készek vagyunk a világokat bejárni. Mégis néha teljes dermedtség vesz erőt rajtunk, és nem értünk semmit; a világ sötétségbe merül előttünk. Más szavakkal, életet érzünk belül, amikor kapcsolatba kerülünk a Fénnyel, és mihelyt lekapcsolódunk a Fényről és nem ragyog már ránk, halottnak érezzük magunkat.
Ekkor a következő szakasz jön. A cselekedeteinken keresztül (tanulás, Kabbala terjesztése, és kapcsolat kiépítése a barátokkal), egy rendszer alakul ki, ami ránk ragyog, akkor is, ha olyan állapotokon megyünk keresztül, amik nem olyan jók, amikor nem vonjuk magunkra a Fényt. Ez a rendszer hasonló egy személyhez, akit mások vesznek körül akik mindig segíteni tudják őt, amikor igényli azt.
Egy ilyen állapot már nem egy „parancsolat”, ami abban a pillanatban ragyog, amikor gyakorolják; ezt „Tórának” hívják, ami mindig ránk ragyog (felejtsd el a „parancsolat” és a „Tóra” hagyományos jelentését!).ha nem is érezzük jól magunkat és össze vagyunk zavarodva, van külső támogatásunk. Ez segít magunkat kívülről látni és felismerni, hogy annyira nem rossz; megtörtén már, és emúlt. A Tóra (a Körülölelő Fény a csoportból vagy a környezetből) megvéd minket akkor is, ha nem tanuljuk azt, tehát akkor is, amikor nem vagyunk közel a Fényhez.
Amikor elérjük a Mahszomot, nagyobb elzártságot érzünk, teljes Egyiptomi sötétséget. Viszont megvan a környezet támogatása is, ami biztosít minket afelől, hogy a spirituális útról nem fogunk egy pusztán állati állapotba visszatárni. Megértjük, milyen fajta sötétség ez; érezzük és tudjuk mikor érkezik el hozzánk és miért. Tudatában vagyunk, hogy mit kell tennünk, és hogyan közeledjünk a Teremtőhöz.
Ebből a sötétségből megkapjuk a Teremtő utasítását, hogy jelét adja az egységünknek (Mezuah az ajtókon), hogy felkészítse az edényeket az Egyiptomból való kijövetelre, és hogy pontosan éjfélkor elfussunk. Ezt a kapcsolatot a Felső Fénnyel „Tórának” hívják, a Fénynek, ami hozzánk jön amikor képtelenek vagyunk egy „parancsolatra”, a személyes kapcsolatra a Teremtővel, ami „napnak” hívnak. Így jutunk előre.
Az elzárás nem kapcsol le minket már teljesen, amikor nem értünk vagy érzünk valamit, ahogyan ez néha a kezdőkkel megtörténik. Most az elzártság különleges formákat fejleszt, elkezdünk különféle árnyákokat és tulajdonságokat megkülönböztetni bennük, és megérteni, hogyan dolgozzunk velük.
Minél jobban haladunk, annál jobban feltárjuk a sötétség formáit ezekben az ürességekben. Ők adják az üdvözülés formáját – a Mahszom túlsó oldalán.
