A jövő fénye
Úgy olvasom a Zohárt, hogy szeretnék behatolni a belső képébe. Milyen vágyak és tulajdonságok ezek? Szeretném teljesen kitörölni ezt az anyagot, az álmodott világot, ezt a képzeletbeli képet. Szeretném ehelyett az igazi képet elképzelni. Mit látnék, ha megtörténne most ez a feltárulás? Szeretnék úgy vágyódni rá, ahogyan egy gyerek felnőtt akar lenni. Ekkor meg fogom látni a vágyak és a tulajdonságok kapcsolatait bennem, sokkal inkább, mint ezeket a testi képeket.
Ezzel a vágyódással felébresztem a reformáló Fényt, ami egyenlővé tesz engem a Teremtővel. Nem kell a Fényre gondolnom; a vágy, hogy a valódi képet lássam, felébreszti azt. Valójában nincs „reformáló Fény”; csak a világ egyik fejlettebb képe létezik egy következő, magasabb fokon, amit a hozzám való viszonyában Fénynek nevezünk. Ha egy nagyobb belső kép van rám hatással, ezt Fénynek hívják a jelenlegi képpel kapcsolatban.
Úgy figyeljük meg a Fényt, mint a vágy egy különleges ingerlését. A Fényt betűkkel rögzítjük, olyan módon, ahogyan vágyakat is rögzítünk. „Vágyom a Fényre”, azt jelenti, hogy vágyom az adakozás egy fejlettebb szintjére. Ez a Fény a számomra.
