Dr. Michael Laitman

Az ellentétes erők békés egyesítése a középső vonalon keresztül

Zohár, VaEra fejezet, 41. pont: Ugyancsak a dél megragadja a keletet, mivel a délen levő meleg, megragadja a keleten levő meleget. És a kelet ugyancsak megragadja az északot mivel annak nedvessége megragadja az észak nedvességét. Ebből az következik, hogy a dél és a kelet összekapcsolódnak a mindkettőben jelen levő meleg által, és a kelet és észak – a bennük levő nedvesség által, az észak és nyugat – a mindkettőben jelen levő hideg által, és a nyugat és dél a mindkettőben jelen levő szárazság által, és mind benne vannak foglaltatva egymásban, egyásban benne csüngve.

Amennyiben nem építjük a középső vonalat, akkor az erők (az észak és dél) melyek ellentétesek egymással, állandóan növekszenek. És mivel nem jutnak el a középső vonalon keresztül történő kibéküléshez, összecsapnak egymással, és megpróbálják kioltani egymást. Ez robbanást okoz. És amint egy vulkán kitör Izlandon a mi világunkban, egy háború tör ki a személyen belül, vagy kívül az emberek között. Minden emiatt a két vonal miatt történik, a jobb és bal vonalak miatt, melyek elértek egy bizonyos mértéket, és összeütköztek ahelyett hogy békésen egyesültek volna a középső vonalon keresztül.

Az emberek azok akiknek a kapcsolatot a középső vonalon keresztül létre kell hozniuk a mi szintünkön. És akkor a béke eljut az előző alacsonyabb szintekhez ugyancsak. Mi rendelkezünk azzal a képességgel mostanra, hogy létrehozzuk a középső vonalat. Amennyiben nem építjük meg azt, akkor rövidzárlat jön létre a két pólus között, és ez rendellenességekhez vezet minden szinten: a kövületi szinten (ökológiai problémák), növényi, állati és emberi szinteken, vagy az összes szinten egyszerre. Mindez azért történik, mert mi nem értük el a megfelelő kapcsolatot a középső vonalon keresztül.

A bal és jobb vonalak nagy veszélyt rejtenek magukban, amikor közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz. Amennyiben a Fény és az edény (Kli) szűrő nélkül kapcsolódik össze, akkor megtörténik az „edények törése” (Shvirat Kelim), de csak az alacsonyabb szinteken. A Zohár azt mondja, hogy bár az Észak és a Dél, a Kelet és a Nyugat ellentétesek egymással mindegyiknek meg van a képessége arra, hogy kiegészítsék egymást. Azonban amennyiben mi nem nyújtjuk a kapcsolatot számukra a középső vonalon keresztül, ők ettől függetlenül találkoznak, kapcsolódnak de egyensúly nélkül, békétlenül, mint ellenségek…

hzs

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

71 queries in 0,176 seconds.