Dr. Michael Laitman

A Társadalom-2 célja

” Az egyesület célja” című cikkében Rabash azt írja, hogy az ember úgy született, hogy csak magát szereti , és legkisebb mozgást sem teheti anélkül, hogy ne magát szolgálná. Anélkül, hogy megtagadnánk az egoista szeretetet bennünk, lehetetlen a Teremtő és az Ő tulajdonságainak ekvivalenciája közelébe jutni,

Ezért, a csoport kell ahhoz, hogy a vágyaikat és erejüket egymásnak átadják. Akkor mindenki alkalmas arra, hogy használja ezt a roppant erőt, hogy megtagadja az egoista vágyat, hogy megóvja annak a célnak a teljesítésétől, amiért született. Ennek a csoportnak olyan emberekből kell állnia, akiknek közös céljuk van. És akkor együtt összeszednek akkora hatalmas  erőt, amely harcolni tud önmagával.

Azért, hogy megkapjuk a kollektív erőt a csoporttól, mindenkinek részt kell vennie az erejével, és eljelentésteleníteni magát, azaz csak a barátainak erejét látni a gyengeségük helyett. Ha  magát csak egy kicsit látja magasabbnak, mint őket, akkor nem tud egyesülni velük, nem tud bekerülni az erejükbe, nem tudja megkapni a kollektivitásukat.

Terv

Emberi természet – önszeretet.

A teremtés célja – a Teremtő közelébe kerülni, az ő tulajdonságainak ekvivalenciáján keresztül

Lehetetlen teljesíteni a teremtés célját magadtól, hanem csak csoportban, annak erején keresztül..

A csoportban mindenkinek egyenlőnek kell lenni a célban, az eszközökben és a saját anullálásában. Anullálás csak a barátok felmagasztalásával lehetséges.

A környezet nagyszerűsége szavakban és akciókban érhető el.

ft

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,603 seconds.