Dr. Michael Laitman

Egy játék: Lépés az ismeretlenbe

Belépve egy új felderítetlen állapotba, amit még fel kell fedeznünkj, létre kell hoznunk, és kiválasztanunk a korrekt akciókat, ezt úgy hívjuk, hogy játék. A játszás, mindazonáltal , egy komoly elfoglaltság, amely elemként hordozza az ismeretlent. Amikor játszunk, kitanuljuk a kapacitásunkat, hajlandóságainkat, és céljainkat, a kimenetelük mentén. Minden közelítéssel az ember egy ismeretlen állapotba mozdul előre.

Hogy megy az ember előre az ismeretlenbe?Ha ismerjük a kezdetet és a végső állapotot, ez azt jelenti, hogy a program már bennünk van, és mi többé kevésbé üzemeltetjük őt úgy, hogy állapotról állapotra megyünk. Mindazonáltal ily módon nem növekszünk. Ha egy ismert állapotban haladunk, ez nem juttat minket egy új állapot megszerzésébe, hanem ez csak a tapasztalatok gyűjteménye. Ha az ember tudja, mi a következő állapot, akkor az őbenne van, . és ő is már abban van.

“Növekedés” másrészt azt jelenti hogy az ember kisajátít egy teljesen új állapotot és olyan személlyé válik, aki ma még nem az.. Hogyan tudjuk ezt teljesíteni a legracionálisabb, leg- esedékesebb és legkorrektebb módon, ha nem egy játék, egy szimuláció segítségével? A természet könyörtelenül arra késztett minket, hogy a játék által tanuljunk.

Ugyanaz a folyamat figyelhető meg az élettelen, a növényi, és az állati szinten. Azért, hogy előrehaladjon, egy növény hasonló folyamatot alkalmaz magán belül, mint egy játék. Ha a növényt tanulmányozzuk nővés közben, azonosnak fog nekünk tűnni, mint az állati és emberi szint.

Az embernek korrekten kell elképzelni a következő lépést magában, hogy megkapja a növekedés erejét belőle. Ezért a Teremtő léte minden lényben szükségszerű. Az ember egy lépst csak akkor tehet előre, amikor az már létezik benne. Az embernek tudatosan és céltudatosan kell felvennie a Teremtő Fényét, ami az ő rejtett magasabb feléből jön.

Ezért az ember konstruál egy haladottabb állapotot, a csoportot használva, ami a Végtelen Világ szimulátora, a spirituális állapotoké, és a kölcsönös adakozásé. Ha az ember különböző akciókat ad elő, elfogadja a Fényt, ami hat felette, és tudatja vele, hogy a legkorrektebb lehetséges állapotokat találtuk meg. Mi történik? Amikor a Fény belé öltözik.

A Fény abszolút nyugalomban marad. Nekünk csak meg kell találnunk a hasonlóságot hozzá.. Minden lehetséges formán kívül, amilyen hamar felvesszük a Teremtőhöz hasonló formát. Ő azonnal feltölt minket. És mi egyesülünk egymással. Ezt hívjuk a következő állapotnak. Ezen az úton megyünk előre.

ft

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

66 queries in 0,572 seconds.