Dr. Michael Laitman

Választásom: a magasabb dimenzió

Az embert Felülről vezetik a szabad választásának a helyére. A mi szabad választásunk nem  az élvezet és szenvedés között van. Ez az ami minket erre a helyre, ebbe az állapotba hozott. Most a választásunk valami másban van,  az élvezet és a szenvedés felett, valami  magasabb dimenzióban.

Van a világnak néhány síkja, amin keresztül vezettek, az egyik rossz helyről a másik helyre vezetve, ami jónak tűnt,  jobb, mint az előző, mert a szenvedés kevesebb volt benne.  És elég hamar ez a hely is rossznak tűnt, itt volt az idő tovább menni. De nem látunk semmit, ahova innen mehetnénk, ez csak rossz lesz.(nagyobb gonosz fog megjelenni).

Ezért a világ határain belül ugyanazon a helyen maradunk. Amire szükségem van, hogy kijöjjek belőle, felfelé egy másik dimenzióba. Teljesen új és különböző értékeket kell választanom, amit én „jónak és gonosznak nevezek, – hogy megmérjem őt a kapás és adás tekintetében helyett az   „élvezet és szenvedés tekintetében, ahogy most teszem. Az élvezetet és szenvedést az állati test megtapasztalja,  az igazságot és hamisságot csak az emberi lény tapasztalja bennem.

Más szóval, a választásomat a spirituális génből teszem meg, ami nekem adatott, a valódi emberi szinten. Ez alkotja az én szabad választásomat, új szempontokat választok, egy új célt, és egy teljesen más dimenziót.

Aztán fel akarok fogni mindent, ami lent marad, ebben a világban, csak addig a fokig, amíg szükséges, és azt választom, hogy elfoglalom magamat az emberi lényben. Van egy pont a szívemben, az első spirituális gén (Reshimo), ahonnan elkezdem fejleszteni az emberi lényt magamban. Hogyan teszem ezt meg? Úgy, hogy megválasztom a környezetet, a Kabbala könyveket és a tanárt.

ft

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,128 seconds.