Dr. Michael Laitman

Mit jelent tanulmányozni a Torát, és foglalkozni vele?

A hozzám intézett kérdés:

Mit jelent „elfoglalva lenni az autentikus Torával”?

Válaszom:

Ahogy Baal HaSulam írja, a gyakorlati Kabbala azt jelenti, ha megvalósítja valaki önmagában, akkor meg is tapasztalja. to A Fénynek a neve, ami korrigál bennünket, Torah. Ez szemben van velem, messziről ragyog a Reshimomra (a spirituális információs gén). Én az előző generáción fejlődtem ki, a Reshimok láncolatának megfelelően, megérkezem ahhoz a Reshimohoz, amit úgy nevezünk, a szívben levő pont.” Ez a Fény hatására felébred, és egy érzést ad nekem, hogy van valamilyen magasabb, mint az élet, amely vezet engem a testemben.

Minden munkát a reformáló fény végez. Ez a Fény, ami felébreszt engem. Kezdetben, a Fény fejleszt engem, az állati szinten. Azonban most itt az idő, emberré válni..

Én, magam, nem vagyok képes cselekdni, tehát kérem a lelkek rendszerét (a Kabbalista csoportot) és ebből megkapom, többlet odafigyelést a Teremtőtől, és ettől én is elkezdem érezni a Teremtő fontosságát, és a saját lényegtelenségemet. A különbség a személy és a többiek között, egy kiegészítő vágyat teremt, aminek a neve: MAN (imádkozó). Felemelkedem ehhez a  MAN-hoz. Alapvetően a munkám főleg ebben rejlik. Amikor én felemelkedem a MAN-hoz, a vágy eléri a Teremtőt, az ereje 10-szer nagyobb, mint a kezdetekben volt a szívben levő pontomban, akkor megcsináltam a munkám.

Azonban ez még nem a „Torah tanulmányozása”, vagy a Tórával való foglalkozás”. Eddig mind ez csak előkészítés. De most a Fény elkezd illuminálni rajtam, nagy erővel. Ez most a körülölelő Fény – 2.  Ez különböző módon ragyog rajtam, egyenes vonalban, a vágyódásom fokának megfelelően.

A Teremtő fontosságának érzékelését, Keter-nek nevezünk, a saját lényegtelenségünket  Malchutnak. Ez azt jelenti, cselekvő vagyok, egyezésben a Teremtő elérésének céljával, a vágyaim egy vonalba való elrendezése által. A két legtávolabbi pontja a Keter és a Malchut. A Teremtő és az adakozás fent van, és a kapni akarás alul.

Most, a Fény jön hozzám, egy különböző, direkt formában, és elkezdi összehasonlítani a tulajdonságaimat. Ez megmutatja nekem, a bennem kialakuló rend által, mi az ami jobban, és mi az, ami kevéssé fontos saját magamban. Ez a Körülölelő Fény – 2 elrendezett formájú,  és egyezésben ezzel az elrendezéssel, elkezd engem reformálni. Ez jelenti azt, hogy „Tanulmányozom a Torát”, mivel az tanulmányozom, mit változtat meg a Körülölelő Fény bennem.

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,119 seconds.