Dr. Michael Laitman

A spiritualitás csodálatos megnyilvánulása

A hozzám intézett kérdés:

Lehetséges azt kérni a Teremtőtől, hogy adjon szívben levő pontot azoknak, akik még nem ébredtek fel?

A válaszom:

Imádkoznunk kell, hogy az egész emberiség gyorsan elérje az igaz spiritualitást, ami a teremtés céljának eléréséhez szükséges. Azonban az ima azt jelenti, hogy belső egységre törekszünk, azzal a nyomással és erővel, amit mindenki más érezni fog, mint a tűzet. ami belül lángol.

Látható, hogy az emberiség mára majdnem egy élettelen esté vált; talán nem teljesen halott, hanem inkább a tudattalanság állapotában van. Mi megpróbáljuk önmagunk, a szerveit megeleveníteni, és visszahozni a közös organizmus életébe. AZ egész test elkezd fokozatosan feléledni. Ez alkotja a munkánkat.

A legfontosabb feladatunk a  HYPERLINK “http://www.laitman.com/category/kabbalah-dissemination/” terjesztés, ami nem egy külső erőfeszítés – az általunk kiadott könyvekre, vagy internet anyagokra vonatkozóan – hanem, a közöttünk meglévő egységen keresztül, a szeretetre, kapcsolatra buzdít, és a kabbalát világszerte tanuló emberek világméretű egyesüléséből fakadó melegség.

Ez a precíz munka, ami befolyásol mindenki mást, amitől ők hirtelen elkezdik érezni, hogy mindebben van valami egyedi! De pontosan ez az, amit ők nem ismernek. Ennek ellenére, hirtelen elkezdenek felfedezni bennünket. Mindezek után, minden személy a szíve által valamilyen módon a kabbalához lesz elvezetve, noha önmaga nem érti pontosan hogyan. Egyszerűen, egyszer csak ennek a szüksége felébred benne, kutatni kezd, és hirtelen a szívével érzi, hogy itt van a helye. Ez történik, mert a vágya már ebbe az irányba mutat.

Ez csak egy kis vágy volt a spiritualitásra, a szívben lévő pont mélyen el volt rejtve, azonban meggyújt bennünket az erőteljes tűz, amit az emberek messziről éreznek. Ezért minden a belső egységünktől függ. Ez a leghatékonyabb terjesztés.

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,139 seconds.