Dr. Michael Laitman

A középső vonal a Lélek

A Zohárban, a „VaJehi (Jákob élt)” fejezet 119-es része: „Csak az atyáid vágyták az Urat.” „Az atyáid”, valójában három – Ábrahám, Izsák és Jákob. Azt írja, „Csak”, tényleg csak, nem több, mint ez a három és tőlük az összes többi leágazott és megragadta, azaz a BYA összes fokozata. Felemelkedtek MAN-ért a ZON-ra hogy megkoronázzák a Nevet, hogy új Mohint terjesszenek ki a Nukvrára, amit „Névnek” hívnak.

A Zohár mindig, minden állapotban elvisz minket a középső vonalhoz. Ez a küldetése: folyamatosan megmutatja nekünk, hogyan tudjuk elrendezni a két vonalat, amit Fentről kapunk, a Teremtőtől – az adományozás erejét és a megszerzés erejét. Mindkettőn felfelé emelkedünk és olyan fokozaton kapjuk meg őket, amilyenben képesek vagyunk az egyiket a másikba foglalni. A kölcsönös kombinációjuk megépíti a középső vonalat bennünk.

A középső vonal a két vonal összegéből épül fel, úgy hogy mindegyiküket a legjobbra használjuk. A középső vonal akkor formálódik, amikor a bal vonal a jobb vonalba foglalódik, és a jobb vonal a bal vonalba, és aztán megkapod, amit megosztanak egymással – a kölcsönös kombinációt mindkét oldalról (Malhut a Binában és Bina a Malhutban). Így építed meg a középső vonalat.

Ez az alapelv, és ugyanez történik a lélekkel. A lélek nem létezik, hacsak nem építjük azt fel. Bár úgy hívják, „a Teremtő egy darabja Felülről”, valójában ez a rész nem a Teremtőtől jön, hacsaknem építem meg a kapcsolaton keresztül közöttünk. Ez a spirituális edény (Kli) nem létezik. Ezt a köztünk levő kapcsolati hálóban építjük fel.

Ugyanez a dolog történik a középső vonallal, mert ez a lélek. A bal és jobb vonal, adományozás és megszerzés, eljönnek hozzánk. Mindkettő a természet ereje. Amikor a helyes módon kombinálom őket, akkor a középső vonal, azaz a lélek alakul ki bennük.

A kapcsolatainkban mi az adományozás és a megszerzés erőivel foglalkozunk. A megszerzésen alapulva, megépítjük az adakozás formáját, és így nyerjük el a lelket, hogy megteremtjük a középső vonalat közöttünk. Nincs más valóság azon kívül, amit közöttünk megépítünk. Minden ott tárul fel, abban a valóságban.

A Zohár elhozza nekünk a középső vonalat Fentről. Amikor olvassuk, meg kell próbálnunk, hogy abba a vonalba foglaltak legyünk. Ekkor ugyanarra a hullámhosszra hangolódunk, amin keresztül a Fény érkezik, és visszavisz minket a Forráshoz, a Teremtőhöz.

cst

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,141 seconds.