Dr. Michael Laitman

Melyik irányba menni?

Az egoista vágy állandóan élvezetekbe hajszol, és ebben nem ismer korlátokat, így maga a halál. Nincs mód túlélni ezt. Még a teljesen komplett és helyes ásványi, növényi, állati szintek is ebbe az irányba küszködnek, és a halálba tartanak.

Ez az egész éltünk: a születés első pillanatától elkezdünk a halál felé tartani. Az egoista vágy képtelen létezni bármilyen más formában, mivel sokkal inkább a halálból táplálkozik, mint az életből.

Azonban meg tudjuk szerezni az adakozásra irányuló vágyat. Ez teljesen leválaszt bennünket a az egoista vágyunktól, és azt reprezentálja, hogy a  lélek hogy létezik, a  testtől különálló módon, függetlenül attól, hogy a test halott, élő, vagy újjászületett. Mindezen állapotok kizárólag ennek a világnak, ezen a szintjén történik meg, mialatt a lélek a spirituális Felső Világban él. Más szavakkal most vagyunk egy új átmenetben egy teljesen új típusú létezésbe, amely nincs kapcsolatban semmilyen módon az ezt megelőző módjával az életünknek. Nem leszünk képesek az előző iskolázottságunk, kultúránk vagy értékrendünk alapján folytatni, függetlenül attól, ezek közvetlen szükségletei az alapvető testi szükségleteinknek. Az úgynevezett „alapvető emberi” értékek megszűnnek létezni, mert egyszerűen nem tudjuk őket értelemmel feltölteni.

Így, az ember egész élete radikálisan megváltozik, és senki nem fogja ezt erőltetni. Sokkal inkább, az összes olyan jellegű beteljesülés, mint a divat, filmek, vagy tömeg média, nem fogja az élet érzékelését biztosítani. Ezek le lesznek csökkentve, a test számára szükséges mennyiségű létezésre, és minden mást az emberek csak az igazi emberi szinten fognak keresni. Ez egy kvalitatív – minőségi változás, amely ezt megelőzően soha nem történt meg.

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,116 seconds.