Dr. Michael Laitman

A szellemiség a töréssel kezdődik

Kérdés:

Az  “áldás” a Bina ereje Fentről jön s felemeli a lelkeket. Az “áldás” fogalma vonatkozik a társakra és a lekek kapcsolatára is?

Válasz:

Nem, a társak és lelkeik közt csak támogatás van, én nem adhatok másnak adás-készséget. Csak támogathatom, amíg Fentről meg nem kapja, mert ott van a javítás és erő forrása.

De a társ segítségére szükség van a közös vágy (a M-a-N, a női vizek) létrehozásához s a kölcsönös felelősséghez és a teremtő adó-készségének feltárásához, mert enélkül nem kérhetem a jívítást a Teremtőtől. Belőlem magamból hiányzik a vágy, hogy Hozzá forduljak. Ez a vágy, ez a hiány akkor alakul ki, amikor látom, hogy feltárul a kapcsolati hiány köztem és a társam között.

Tehát nem marad más, fel kell tárnunk a köztünk lévő állapotokat és javítás felé kell emelni ezeket. Hogy ez megtörténjen, fel kell ismernem, hogy mi az, ami rossz ezekben a helyzetekben, érzékelnem kell  milyen életbevágó jónak tekinteni őket, s el kell érni a hit erejét, bízni kell, hogy képes leszek kétség nélkül könyörögni ezért, hogy megvan Kihez forduljak és megvan a csoport támogatása.

Ám csak akkor megy ez, ha a csoport erejével forulok felé kéréssel, nem a magam erejével.  Csak ha a csoport támogat és feltárjuk a kapcsolat hiányát magunk közt, a törést közöttünk, s akkor felhasználom a támogatást is meg a törést is. Más szóval a javítás elérésére használom a támogatást, a negatívumokkal együtt és ezzel fordulok a teremtőhöz.

Tehát mindegyikünk személyesen kér, de minden kérés a kölcsönös felelősség megtörésének feltárásából vett erővel kell induljon. És a két erő (a támogatás és a törés) együtt emelei fel a kérést a Teremtőig.

Ez a kérés, amit  nevezünk “MAN”-nak(Mayin Nukvin, Nukva vizeinek). A támogatás és kölkcsönös segítség ereje van benne, amit ki akarnak fejezni egym ásnak, és a törés kijavításának vágya, ami szándékosan lett így rendezve a teremtő által. Kiderül, hogy épp a törés az, ami a szellemiséghez (a testetlenséghez) köt minket, mert a kölcsönös támogatás már oda van kötve és a törés az ebben a kapcsolatban tárul fel éppen.

Tehát a MAN ereje a kölkcsönös segítség, amit ki akarnak fejezni egym ásnak. De ott van még a Nukva, ami a kapcsolat törése, ahol nincs igazi ádás. Ez működik, mert minden megvan, ami kell, hogy a Teremtőhöt forduljanak.

Semmi anyagi nem tartozik a kijavításhoz (tikkun), a szellemiséghez, a töréshez. Először nincs semmi szellemink, amit ki kéne javítani, mert a megtört kapcsolatunk feltárása nélkül nincs semmi, amivel dolgozhatnánk. A szellem ott kezdődik, ahol láthatóvá válik a törés.

kgy

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,672 seconds.