Hiteles önzetlenség és szociális segélyezés
Kérdés:
Baál HáSzulám szerint annyira kell szeretni a másikat, hogy akár az egyetlen párnámat is át kell neki adnom. Azt jelenti ez, hogy egymás anyagi vágyait is teljesítenünk kell?
A válasz:
De nincs mivel kielégítsem ezeket a vágyakat. Honnan szerzek hét milliárd párnát minden embernek? Ha mindenki csak az ádásra gondol, akkor csak a létszükségletekre lesz szüksége magának. Mit is adhatnék másoknak?
Van törvény, mely megtiltja hogy a túléléshez szükséges elemi dolgainkat feladjuk. Az állati test szükségleteit ki kell elégíteni a túléléshez. Vagyis nincs semmim, amit másoknak adhatnék és nem is kérik ezt tőlem. Ha a kijavítási folyamatban helyesen működöm, akkor nem marad extra pénzem és ételem másnak, hiszen csak az ádásnak élek és semmit nem veszek magamhoz a létszükségleten túl.
De ne feledjük, hogy semmit sem kell nekünk tennünk. Mindent a Fény rendez el. Nekünk csak a kapcsolatot kell elrendezni, hogy a Fény rajtunk keresztül működjön. Ha csak gondolok a másik igényére, ő meg fogja kapni, ami kell neki. Én rendeztem el így. Ezáltal válok azonos-alakúvá a Teremtővel, hiszen én vonzottam be a másiknak az ádást.
Nincs mit tennem azon túl, hogy elindítom a Fény működését. Vagyis felemeltem a MAN -t (Mayin Nukvin, Női Vizek) ami egy kérés, ima. Az én MAN-on, kérésem, a Malkhut-ből hasonló a válaszhoz, a MAD-hoz (Mayin Duchrin, Hím Vizek), a Bina -ban. Én felemelem minden akarásomat a Bina felé, s megkapom a ZAT de Bina magasságát. Ez mind a gondolat szintjén dől el: én adom a vágyat, hogy a társam legyen elégedett, de a teremtő elégíti ki. Csak én vagyok a link, a kapcsolat a társ és a teremtő közt. Így teremtem meg a világot a képzeletemben, hogy magamat ki tudjam javítani.
Érzem, hogy nem kell nekem semmi magamnak, csak a jó késztése az adásra. Az ő vágyát az enyémnél fontosabbnak tartom, és az övénél is fontosabb a Teremtő vágya, aki végre lehetőséget kap, hogy kielégítse őt örömmel. Ha így rendezem el a vágyaimat, az máris végrehajtott tettnek számít. A teremtő véghezviszi a tetteket és mi egységre lépünk. Kértem, hogy a rátapadásban egyesítsen s ez megtörténik. Csak folyton kérnem kell.
A Teremtő szándékosan csinál hiányokat másokban. Azért, hogy bennem megszülessen a vágy, hogy kérjem a teremtőt, hogy segítsen betölteni a társam vágyát, hogy ezzel egy lehessek vele, összeolvadva, azonos alakban vele. Ő azért teremti a gonoszt a világban, s azért akarja, hogy én másokért imádkozzam, mint az őrizőjük s mint aki törődik velük. Betölti a világot a Vég nélküli Fénnyel, aztán eltűnik, s ezzel lehetőséget ad nekem, hogy visszahozzam a Fényt ebben a világba.
Azonban értenem kell, hogy az az, ahogy a képzeletemben, a mátrixomban, az illúziómban feltűnik a világ kivetítése, de a saját kijavításomra kell törnöm. Ha valamit adni akarok másnak, vagyis a világot akarom magam helyett javítani, akkor csak újabb bajokat okozok a világnak, azért, hogy végre rájöjjek a hibámra és a magam kijavításán elkezdjek dolgozni. Ezért tisztán kell látnunk, hogy minden „emberies és szociális segély” csak újabb gondokat okoz és terrorizmust, lopást és lustaságot eredményez.
