Dr. Michael Laitman

Kettős cselekedet egyetlen célból

A Tóra egyszerre szerepel, mint „az élet elixírje,” és mint „halálos méreg. Aki magát korrigálja, azonossá akar válni  Teremtővel és érzékelni a valóság részleteit, használni az eljárást, amit “Tórának” neveznek. Ez egy speciális program, amely a természetben megtalálható.

Amikor helyesen használjuk, feltárjuk a természetet a maga teljességében, a teljes, valódi létezésünk mentén. Nem csak a hasznavehetetlen létezést egy ideiglenes testben, hanem a többi részét is a valóságnak, a spirituális világot.

Végül is, mi az érzékelésünk eszközeit korrigáljuk. Csak egy kis részét érzékeljük a valóságnak az öt érzékünkkel, azonban felfoghatjuk a valóság egy másik részét is, egy olyan érzékkel, amelyet az külső irányban irányuló adakozásra építünk. A korrekció eljárása nem tör el semmit, csak összerak. Biztosítja a számunkra, az adakozás erejének megszerzését, és az a Végtelen Világ megtapasztalását, és ez a határtalan valóság maga.

Azonban van egy veszély itt: ha ezt az eljárást inkorrekt módon használják. Feltárunk egy speciális erőt a természetben, amely ezt megelőzően nem tudtunk, hogy létezik. Ezt az erőt úgy nevezzük “ Fény.” A hatása lehet pozitív és negatív egyaránt.

Amikor egymás szeretetének irányába törekszünk (egység) akkor az első pillanattól kezdve ennek az erőnek a befolyása egyetlen irányba mutat. Azonban ha én nem irányítom magamat az egység irányába, a legelső pillanattól kezdve, akkor ez az erő elkezdi bennem növelni a gyűlöletet. Ezen a módon, a Fény segít nekem, amikor a megfelelő szándékkal használom, és amikor nem a megfelelő szándékkal használom, akkor az egoizmusom megnövekszik annak érdekében, hogy megmutassa a többiekre irányuló gyűlöletemet. Minden attól a módtól függ, amilyen szándékkal akarom használni a Tórát.

Ezért nincs a spirituális fejlődésben kényszer. Mindezek után, ha valaki nem áll készen a saját kijavítására irányuló törekvésre, akkor kárt okozhat magának. Sajnálatos, hogy mennyi példát láthatunk a Tóra helytelen tanulására körülöttünk.

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,119 seconds.