Dr. Michael Laitman

Hogyan hagyjam abba a magamra való gondolást?

Egész Izrael felelős egymásért, mindegyik személy mindenki másért (Sanhedrin, 27b, Shavuot 39).

1. A kulcs az, hogy állandóan emlékezzünk arra, hogy közöttünk (a lelkek között) létezik a kapcsolatok örökkévaló rendszere. Kezdetben mi egyesültek vagyunk, és mindegyikőnk felelős a másikért. Nincs ebben semmi szabadságunk, mivel kezdetben mi mindannyian össze vagyunk kapcsolódva, és teljesen egymástól függünk. Sőt mi több ez nem csak Izraelre igaz, hanem az egész világra.

2. Amennyiben mi fel akarunk emelkedni a Teremtő felfedezésére szolgáló spirituális szintre, meg kell tanulnunk a kapcsolat törvényét mely a rendszerben működik, és azt meg kell valósítsuk.

3. “Izrael” az egy kis csoport, mely úgy döntött, hogy megtanulja a kapcsolat törvényét, azáltal, hogy közvetlenül a Teremtőre célozza magát. A név “Izrael” azt jelenti, hogy “Yashar-El”, azaz közvetlenül a Teremtőhöz. Ábrahám idejében ez a Babilóniaiak csoportját jelentette, akik elhagyták a fejlődés általános folyamát, eltávolítva és leválasztva magukat ideológiai szempontból.

Ma mindez nem Izrael nemzetét jelenti, hanem az emberiség egy részét (mely emberiség a modern Babilont jelképezi) ugyanezt a döntést meghozva. Végül az egész emberiség csatlakozik majd ehhez a célhoz.

4. A Teremtő elérésére szolgáló legfontosabb szabály a kölcsönös csoport garancia (Arvut) elérése. Nekünk valóban bele kell egyeznünk ennek megtartásába egy olyan folyamat álatl, melyet úgy nevezünk: “Mi megcselekdjük, és meghalljuk”. Mi mindent megteszünk ami erőnkből kitelik, és ennek eredményeképpen, mi “meghalljuk” azaz elérjük a garancia állapotát.

Azáltal, hogy teljesítjük ezt a feltételt, mi felfedjük a megfelelő kapcsolatokat közöttünk, és mindannyian “egy ember egy szívvel” állapotába kerülünk. Legvégül a Tóra, az emberi természet (önzőség) korrekciójának módszere felfedődik számunkra.

5. Lényegében az Arvut (kölcsönös garancia) az egy nagyon egyszerű dolog: a csoport hatására egy olyan erős bizonyosság és biztonság érzetet kapok, hogy abbahagyom a magammal kapcsolatos aggódást a legteljesebb mértékben. Amennyiben én király lennék, rendelkeznék pénzzel, gyógyítókkal, és egy hadsereggel, de egyik sem adhatna nekem biztosítékokat. Azonban a lelkek teljes összekötöttségének köszönhetően, a személy vágyainak beteljesülése, és annak megnyugtatása biztosítva van, amennyiben mindenki annak beteljesítésére gondol.

6. A gazdagság és hatalom teljesen haszontalanok itt, emellett a többi garantáló nem rendelkezi semmivel, amivel engem megtölthetne. És mégis a kollektív gondolattal és gondoskodással a barátok képesek a Fény csatornáit megnyitni, és az átfolyik rajtuk hozzám.

Az én lelkem vágya kielégültnek érzi magát, az többé nem érez ürességet, és nem követel beteljesülést, megadva nekem a lehetőséget hogy a fölé emelkedjek, és elkezdjek adakozni a mások számára anélkül, hogy magamra gondolnék. Ezáltal a Teremtőre való aspiráció az egy szükséges alapvető feltétel, és a barátok iránti aspiráció pedig szükséges, mint a Teremtő elérése szolgáló feltétel.

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,130 seconds.