A lelkem első fokozata
Kérdés:
Mi a különbség aközött az erőfeszítés között, amit akkor fejtek ki, amikor először felelek meg a kölcsönös biztosíték feltételeinek, és aközött, amikor ugyanezt másodszor teszem?
A válasz:
A különbség egy hiányérzetben van, hogy most a második fokot az első alapján akarom megtenni. Az első fok bennem marad lenyomatként (resimo) egy megtapasztalt állapot, amit nem tudtam megőrizni a további kapni-akarás miatt. Most ezt az további vágyakozást le kell győznöm, hogy feljussak a következő fokozatra. Az előző segít nekem ebben.
Itt nem lefele vivő lépcsőfokokról, hanem fölfelé vivőkről van szó. Vagyis, megértem, mitől zuhantam le és tudom, mi a teendőm. A saját tapasztalatomra alapozva már tudom, hogy az első fokú kölcsönös biztosítékot hogy értem el, s most ugyanazt teszem a következő lépcsőfokon.
Ezt úgy hívjuk, hogy „a személyt tanítja a lelke” , vagyis hogy tapasztalatot nyertem és tudom, mit kell tenni. Most már világos, hogy a lejtmenet nem egyszerűen önmagam elvesztésének állapota. Tudom, hogy lejtmenetben vagyok és erőtlenségben (A teremtővel való kapcsolat hiányában)
Az már egy felismerés, hogy sötétségben vagyok, hogy elvesztettem a kapcsolatot a teremtővel. Más szóval, a a szellemiséggel való kapcsolat és ennek tudata megmaradt, s ez nagyon fontos. Most erről a pontról folytatom a munkát és nem a szellemivel való teljes elszakadásból.
Máshogy kifejezve, nem veszted el az előző fokot valami „bűn” miatt; inkább azért zuhansz le az előzőről, mert nem fejlesztetted ki a következő iránti vágyat. A kijavított fokot beárnyékolja a második fok kijavítatlan vágya, a mos megjelenő bán, noha a korábbi fok kijavítva benne marad a másodikban.
Ez igazából felmenet, nem zuhanás; elérted az első fokot és feltártad a másodikat, amely az ellentéte. A felső AHP-jában érzed magad „lezuhantnak”, „bűnösnek”. De ez már a kijavított előző fokozat perspektívájának meghatározása.
Ez példázza a „lélek tanítja az embert” mondást, mert már van lelked. Az első fokozat igazából a lelkem. Azután majd kifejlesztem a második lépésnek megfelelő lelket, aztán a harmadikat és így tovább.
Mindig megjelennek a feljebbi fokozatok; egyre inkább eltakarják az előzőket, de mindig lesz erőm, s kapcsolatom a Fénnyel a felmenéshez. Mindig felfedezem a következő felfelé menő fokot a korábban elért szint alapján. Ezáltal helyesen tudom felmérni mi történik velem és hogyan vonzzam magamra a javító Fényt.
A helyzetem leginkább egy tudatvesztéses beteghez hasonlít, mert folyton fel vagyok szerelve a kölcsönös biztosíték erejével. Aláírtam a feltételeket, betartom őket, s olyan állapotban vagyok, hogy nem veszítem el, noha személyes perspektívából nézve ez is megeshet. És akkor hirtelen rájövök, hogy “fúrom a lukat a hajónkba.”
Még nem fúrtam ki teljesen, csak elkezdtem, de egy perc és kész lesz, s abban a pillanatban észre is veszem. Ez az önzés feltárulásának következő foka. de az előző fok, a társak szövetsége bennem marad és ezt hívják úgy, hogy ” a szentségben csak emelkedés lehetséges, nincs lefelé menés.”
Tehát a Baál HaSzulám azt írja, hogy az igazi akadályt az első lépcsőfokra való fellépés jelenti. Amíg oda nem érünk, teljesen zavartak vagyunk.
kgy
