Dr. Michael Laitman

Az elérés csak a kabbala eljárásán keresztül lehetséges

“A húsomon belül láthatom meg az Istent,” részében “Az elérés megvalósítása”– csak a Kabbala eljárásán keresztül lehetséges” Baal HaSulam írja, hogy a gondviselés létezésének elutasítása olyan, mintha egy kérdést intéznének valakihez: „Ki írta ezt az elképesztően bölcs könyvet?” és azt válaszolná, nincs ilyen bölcs a földön, és hogy minden csak azért történt, mert az ő kisfia kiöntötte a tintát egy üres papírlapra, és a tinta betűk formájában oszlott szét, amelyek ennek a hihetetlen tudománynak a szavait kezdték el kombinálni.

A Felső Kormányzás elutasítása által, az ember a „bármi, amit én nem érzékelek, az nem létezik” elvvel egyezésben kezd cselekedni. Ez még akkor is így van, ha látja, hogy mindennek megvan a maga oka, amely a materialista megközelítés lényege.

Az összes tudományos kísérletünk az elsődleges okok tanulmányozásán alapul; különben a természettudományoknak nem lenne értéke. Azonban ezzel egyidőben ott vannak azok, akik elutasítják a teljes teremtés forrásának létezését. Habár az ember megérti, hogy a tudása korlátozott, és sok dolog van, amit nem képes megragadni, vagy megérteni, megpróbálja bebizonyítani, hogy az univerzum pontosan az, amit érzékel.

Azonban az univerzum tanulmányozása érdekében fel kell emelkedni a természet fölé, hiszen én csak akkor tudom tanulmányozni a természetes állapotokat, ha azok fölé kerültem. Tanulmányozhatom, az alattam lévő fokozatokat, azonban nem tudom tanulmányozni magamat.

Pszichológia, az emberi viselkedés tudománya, egy példája ennek. A pszichológiában a tudásunkat valódi tényekre alapozzuk, amiket megtapasztaltunk, azonban képtelenek vagyunk önmagunk fölé emelkedni, hogy elkezdjük megérteni az emberi kapcsolatok aktuális folyamatait, a kapcsolatok rendszerét, vagy az emberi mentalitást, még ha úgy is tűnne a számunkra, hogy képesek vagyunk ezt objektíven megtenni.

Ezért Baal HaSulam írja, hogy ő maga, nagyra tartotta a materialista pszichológiát; az adatai ugyanis az anyag és az anyagba zárt forma tanulmányozásán alapulnak. Azonban ameddig az ember csak úgy képes a spirituális világok lényegének vizsgálatára, hogy formáit a mi világunk anyagába öltözve tanulmányozza, addig képtelen önmagáról bármit mondani. Csak úgy, ahogy egy macska is képtelen tanulmányozni az emberi viselkedést, vagy elmagyarázni annak a cselekedeteit.

Így, Baal HaSulam azt mondja, hogy az elérés kizárólag a kabbala eljárásával lehetséges, mert ez emeli a személyt a tudatosság következő szintjére.

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,626 seconds.