Dr. Michael Laitman

Tartsd vissza a levegőt és kiemelkedsz majd az örvényből

Most az utolsó napokban a Kongresszus előtt, készen kell állnunk arra, hogy a zavarok erősebbé válnak minden oldalról, és nekünk erősítenünk kell egymást. Meg kell próbálnunk elmagyarázni, hogy nincs más út, és az előre haladás csak azáltal lehetséges, hogy erősebbé válunk értelem és érzések fölött, mint „az öszvér az iga alatt, és a szamár a teher alatt”, azaz csakis az erőfeszítések árán, anélkül, hogy érzéseinket és értelmünket használnánk.

Meg kell próbáljunk egy olyan erős közös egység erejét megkapni a csoporttól, hogy azon belül a Teremtő lakozhasson, „az Ő nemzetén belül”. Ez az ahogy felemelkedhetünk!

A vallásokkal és „spirituális tanításokkal” ellentétben a Kabbalában mi nem próbáljuk elpusztítani az önzőséget. Ehelyett mi annak fejlődését kívánjuk, és összegyűjtjük azokat a kihívásokat melyeket az nyújt, mivel mi azok fölé emelkedünk.

Ennél fogva minden egyes személy jöhet teljes önzőségével, teljesen mindegy mi is az. Pontosan azt mint alapot felhasználva kell nekünk megteremtenünk a közöttünk levő kapcsolatokat. És akkor a rövidzárlat helyett, melyet akkor kapunk amikor nincsen ellenállás közöttünk, mi felemelkedést kapunk annak eredményeképpen, hogy az ellenállás fölé emelkedünk.

Ennél fogva a hátramaradó idő az intenzív és kritikus, amikor mi ellentétes irányokba leszünk hajítva: a jó és rossz, a zavarodottság és tisztánlátás között. Nekünk boldognak kell lennünk azáltal, hogy elértük ezeket az állapotokat a legfontosabb az, hogy ne maradjunk közömbösek.

És hogyha a személy végre elérkezik a Kongresszusra miután keresztül ment ezen az örvényen, akkor van mivel jönnie! És akkor mi majd mindent közösen korrigálunk!

hzs

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

77 queries in 0,129 seconds.