Társulás szeretete
A társulás nem egyének egyesülése, hanem a felső Erővel való egyesülés; csak ettől elfogadási (kabbalista) egy csoport. Ebbe a társulásba jövök, mert a teremtő(Adó) a társak között lakik; ha nem, minek jövök ezekhez az emberekhez? Az emberek folyton társulnak az érdekeik szerint, mit adhat még nekünk egy kabbalista csoport? Hát: a teremtőt! Csak ezért jövök ide, hogy megtaláljam a köztünk lévő kapcsolatokban.
Ezt hívjuk úgy, hogy „Izráel” amiből az „ízrá” „egyenest” jelent s az Él a teremtő, ami „fent”-et is jelent, és a Javító-fény (a Tóra tana) és a teremtő (mindennek a gyökere) az egy. E három elemnek eggyé kell válnia, ahhoz, hogy elérjem őket. Ez az ok, ami idehoz engem és meghatározza a közös tetteinket, s egymáshoz való viszonyunkat – semmi más.
Kiderül, hogy a csoporthoz, társuláshoz pont olyan a viszonyom, mint a Teremtőhöz, mert Ő bennük lakik. Csak képtelen vagyok a szemem Rá fókuszálni. Mindig elhomályosodik, nem tudom hol van Ő. A cél-mutató eszközömmel nem bírom elkapni.
De azt mondják nekem, hogy ha a társakon át tekintek Rá, akik őt keresik, akkor helyesen célzok. Ezért értékelem a társakat oly nagyra, mint a teremtőt – mert csak rajtuk keresztül érem el Őt. Ahogy írva van: “A teremtmények szeretetétől a teremtő szeretetéig ” Más szóval, ha elérem a társak, a csoport szeretetét, akkor végülis el fogom érni a teremtő szeretetét.
A teremtőt azért nem tudom szeretni közvetlenül, mert nem látom, kivel kéne dolgoznom ezen. Ezért a Teremtő szeretetét minden szinten a társak szeretetével tudom csak elérni. Másképp nem tudom tanulmányozni a teremtőt: a társuláshoz, a társakkal való egységemhez való helyes viszonyom szerint képzelhetem el. Én építem fel, én tárom fel ezt az alakzatot. Ha ezt nem teszem, amikor minek jövök a csoportba? Azért teszem ezt, mert a Teremtő ezeket a társakat választotta ki, hogy rajtuk keresztül közelítsem meg Őt. Ezért szeretem őket! Mert ők az én megmentőim!
