Dr. Michael Laitman

Két világ egyesítése valakiben belül

Az előre haladásunk útja, egyre zavarosabb, és előre jelezhetetlenebb világgá válik. Láthatjuk, a folyamat jelenét, de nem értjük hová vezet mindez.

Tanulmányok mutatják, hogy a valóságunk egyetlen minőségben játszódik: a kapni akarás vagy élvezetekre irányulás vágyában. Minden számítás, az összes szinten egyetlen irányítás alatt áll, ami a személyes előnyök megszerzése. Még az adakozás is a megszerzés céljából történik. Nekünk hiányzik az olyan cselekedetekhez szükséges energia, amely nem a saját előnyünkre irányulnak. Tehát, mit kell tennünk?

A kabbalisták azt mondják nekünk, hogy van egy másik, ellentétes valóság, amelyet a mindent átfogó ereje a teremtésnek kormányoz. Hívhatjuk Természetnek, vagy Teremtőnek; ezek ugyanazok a dolgok. Mi az adakozás egy abszolút, univerzális minőségéről beszélünk. Csak globális, mindent tartalmazó, és a valóságot teremtő erő segítségével tudunk felemelkedni a megszerzés szintjéről az adakozás szintjéhez. Magunkra vonhatjuk a befolyását a cselekedeteinken keresztül, hogy ez az erő megváltoztassa a természetünket.

Ezek az akciók egyszerűek: Megpróbálunk egyesülni, elképzelni magunkat a közös adakozásban, és ennek a mentén tanulmányozhatjuk a valóság törvényeit, amely mind el vannak rejtve előlünk. Az erőfeszítésink és a tanulás eredményeképpen láthatóan közelebb húzzuk magunkat az adakozás minőségéhez, vagy ellenkezőleg, magunkra vonzzuk ezt az erőt, hogy befolyásoljon és változtasson meg bennünket.

Így, felébresztjük a minőségek egyesítését, amikor himbálódzunk a változó érzékelések hullámain. Néha jóérzésünk van, amikor az adakozás közelébe kerülünk és látjuk az előre haladásunkat. Máskor éppen ellenkezőleg, alig érezzük ezt.

Ez az, ahogy haladunk: néha a jobb lábbal, néha a ballal, néha az adakozás növekedésével, máskor a kapni akarás növekedésével. Ha nem hagyunk fel a módszerrel, a kapni akarás feltárul bennünk, a gyűlölet pontjában, a szeretet is feltárul egyre nagyobb mértékben, minden gonosz, amely belénk oltódott és minden jóság, amit csak magunkra vonzottunk az adakozás minőségéből szintén feltárásra kerül.

Akkor, megteremtjük a helyes kombinációját ezeknek a minőségeknek: a középső vonalat. Egyesítettünk két világot magunkban, és mindkettőben létezünk, folyamatosan emeljük az adakozás erejét, a kapni akarás erejével szemben. Ezt nevezzük úgy, hogy „megszerzés a közös adakozás érdekében.”

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,756 seconds.