Nincs más csak a csoport
A munkánk három részre oszlik, egybe fonva: emberi kapcsolatok, ember-teremtő közti kapcsolatok és a társakhoz való társulás. Mikor elértük a kijavított helyzetet , akkor a fenti mind egybeesik: az ember a világgal, a teremtővel és a csoporttal.
Az egész valóság elválaszthatatlanul egybe kell társuljon, senkinek nem lehet másnál nagyobb fontossága. Ez az alaki azonosság. A tulajdonságok egyenlősége. De mivel nem tudjuk, hogy kell ezt helyesen elrendezni, hogyan kell mérni, zavarba esünk: a kabbalisták szerint ezen segíthet a közös munka társakkal.
Hiszen a teremtő a közös Kli-t pont azért törte szét, hogy a részek személyes egyenlőségükön dolgozhassanak a többiekkel, miközben a Fénytől különválnak, s a társ-kapcsolatok helyettesítik a teremtővel való kapcsolatot. Ez teszi lehetővé megvizsgálni, hogy helyesen dolgozunk-e.
A Kabbalisták szerint azt a fő elvet kell kiszűrnünk ebből: hogy nincs Teremtő, nincs teremtmény s emberiség: csak a csoport létezik. Ha látok egy csoportot, akkor megvalósíthatom, a kölcsönös odaadást, biztosítékot (Árvut -ot) s ehhez társulnom kell velük az egységre. kell. S olyan kell legyen az egységünk, hogy nem marad távolság köztünk. A cél és az ösvény egyesít. És felismerjük, hogy a szellemiség világa csak így tud feltárulni előttünk, közöttünk.
Tehát a társulásunk lényegébe beteszem a Teremtőt, aki meghatározza a társulás módját, hogy ne gúnyolódók társulása legyünk, hanem igazi csoport.
Nem tudjuk, mi az az adás, de kérnünk kell Teremtőt, legyen a tanúnk, a példánk, a társulási okunk. Ezáltal lesz eggyé a Teremtő és a társak, s mi magunk. Mind addig dolgozunk, míg nem követeljük a Teremtő feltárulását közöttünk.
