Csapd be az Egót vagy az csap be téged
Az a “sivatag” melybe belépek amikor kilépek az önző rabszolgaságból nem más mint a csoport. Hogy kölcsönös adakozásban létezzünk, és hogy élvezetet kapjunk attól, hogy mindenkinek adakozunk az egy valódi “sivatag”, és a “szenvedés kenyere” (Matzot, kovászatlan kenyér) számomra.
Amennyiben képes lennék önző élvezetet kapni az adakozás által, én boldogan mindent megadnék a megszerzés érdekében. De nem vagyok képes “az adakozás érdekében” adni személyes haszon nélkül. Én képtelen vagyok ily módon cselekedni, egy ujjamat sem vagyok képes mozdítani az “adakozás hajtóereje által”. Semmilyen fenntartást nem kapok ez által, szóval hogyan lenne egy motor képes dolgozni hajtóerő, elektromosság nélkül?
Az önző megszerzés hatalmas mindenfajta energiát ad nekem, kalóriát, jouls-t, wattokat, de az adakozás semmilyen energiát nem ad. Én megmozdítom a kezem a megszerzés érdekében, de ahogy felfedezem, hogy az adakozás, megfagyok és nem vagyok képes mozdulni többé. Abban a pillanatban, akár a cselekedet közben azt találom, hogy az az adakozásra irányul, megfagyok, mozdulatlanná válok, semmit nem vagyok képes csinálni. Akár rám is ordíthatsz “Gyerünk már, mozdulj, csak mégy egy lépés”, de nem vagyok képes rá.
Ennél fogva mi képtelenek vagyunk meglátni a spirituális világ gyönyörűségét, és arra Egyiptomból vágyni. Csak a csoport képes belénk ültetni a spiritualitás hatalmas fontosságát, az becsapja egónkat azt hitetve vele, hogy az jól fogja magát érezni a spiritualitásban.
Mivel mi belsőleg össze vagyunk kapcsolva, és befolyásoljuk egymást, én elfogadom ezt a hazugságot, mint ahogy hozzászoktam, hogy elfogadjam a korporeális világ hazugságait, mely élvezeteket ígért nekem büszkeségemet, bujaságomat, és ambíciómat manipulálva. Én hirtelen elkezdek a spiritualitásra vágyni akkora erővel, hogy hajlandó vagyok feladni önző tulajdonomat, “Pithom és Ramses virágzó városait”, melyek hallal és hússal vannak megtelve, és inkább a sivatagba menekülök, egyetlen zsák liszttel a vállamon.
Ezáltal teljes munkánk abból áll, hogy meggyőzzük egymást, hogy a spirituális világ a lehető legjobb létező dolog. Ez így van akkor is ha létező önző vágyaink szempontjából a spiritualitás az abszolút sivatag, és a szenvedés kenyere.
Szóval ne essünk kétségbe a zuhanás állapotaiban, mivel azok hiteles állapotok, melyeknek meg kell jelennie a felemelkedések, áttörések előtt. Egy részről én valós módon megvizsgálom a helyzetet, és megértem nem akarok adakozni, én gyűlölöm és visszautasítom azt. Mégis, az olyan fontos hogy el akarom azt érni bármi is legyen, és a spiritualitás nélküli életet a halálnál is rosszabbra tartom. Ez az attitűd bennem a közösség hatására jön létre.
hzs
