Dr. Michael Laitman

Kvantumfizika és Kabbala

Küldve:

Hol van a kapcsolat a kvantumfizika és a kabbala között, amelyre oly sokszor utal a Rav?

Válasz:

A kvantumfizikának, amit ma már többszörös kísérleti eredmények igazolnak, bele kellett foglalnia a megfigyelőt a kutatás eredményeibe, annak a ténynek az ismeretében, hogy minden, ami történik, nem csak a megfigyeléstől magától, hanem a megfigyelőtől is függ.  Ez nem automatikusan történik, hanem éppen hogy attól függ, ki a megfigyelő, vagy, hogy egyáltalán van-e bárki, aki megfigyeli ez eseményt.

A megfigyelő egy aktív és lényeges része minden folyamatnak. Soha nem látjuk a világot, a jelenlétünk befolyása nélkül. A világ csak a megfigyelő érzékelésén belül működik.

A kabbala közel áll ehhez a törvényhez, és több ezer évvel ezelőtt leírta ezt. Elmagyarázza, hogy minden feltárul, kutatható, és leírható, de csak a megfigyelő figyelembe vételével, és nem mondhatjuk, hogy a világ a megfigyelőn kívül létezik (lásd Baal HaSulam írását, a” Zohár Könyvének bemutatása”).

Egy másik törvénye a kvantum világnak (a mi világunk Fényének világa): Egyetlen részecske két helyen is lehet egy időben. Ez nem úgy történik, hogy egyik helyről a másikra mozog állandóan, hanem egyszerre van jelen mindkét helyen.

A kabbala megállapítja, hogy a „hely”, mint olyan nem létezik; az objektum, amit mi lát, csak a megfigyelő érzékelésében létezik, és önmagát ebben a határoltságban (megszorításban) érzékeli, amit időnek, térnek, mozgásnak, nevez, ami azonban nem is létezik rajta kívül.

kn

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

71 queries in 1,019 seconds.